Megduplázódott a vasúti átjárós balesetek száma, óvatosságra int a MÁV

2024.01.28. 12:37
A MÁV hálózatán januárban eddig kétszer annyi baleset történt vasúti átjárókban, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a hét baleset oka jellemzően a figyelmetlenség és a KRESZ-szabályok megszegése volt.

Tavaly összesen 61 baleset történt vasúti átjáróban, ez mintegy 30 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A balesetek közül nyolc volt halálos, ami kilenc áldozattal járt, és hat baleset végződött súlyos sérüléssel, 17 sérülttel. Tizenkét balesetben 13-an sérültek meg könnyebben, és 35 végződött anyagi kárral.

A balesetek száma idén emelkedésnek indult, ezért 

a vasúttársaság ismét felhívja a figyelmet a körültekintő közlekedés és a KRESZ-szabályok betartásának fontosságára.

A közleményükben jelezték, hogy még vasárnap délelőtt is történt ütközés: egy autó a vonat oldalának hajtott Fehérvárcsurgónál.

Figyelmetlenség és szabálysértés okoz bajt

Az év első hónapjában a KRESZ-szabályok megszegése miatt történt balesetekben személygépkocsival, kisteherautóval és mezőgazdasági járművel is ütközött vonat. A januárban bekövetkezett baleseteket a járművezetők figyelmetlensége és egy esetben a vasúti átjáróban rekedt műszaki hibás jármű okozta. A MÁV hozzátette, ilyen esetben azonnal el kell hagyni a járművet, és a 112-es segélyhívón jelezni kell a veszélyhelyzetet.

Az elmúlt 15 évben vasúti átjáróban nem történt a vasút hibájából halálos kimenetelű baleset, azokat minden esetben a közúton közlekedő figyelmetlensége vagy a KRESZ-szabályok megszegése okozta.

A MÁV hangsúlyozza, hálózatán a vasúti átjárók védelme, azok biztosítási módja kivétel nélkül minden esetben megfelel a hatóságilag előírt biztonsági szintnek.

A vasúttársaság 2022 áprilisában Érj haza biztonságban! címmel indította el országos baleset-megelőző kampányát a közlekedők tájékoztatása, figyelmének felkeltése és a közlekedési morál javítása érdekében. A kampányt idén is folytatják, körültekintő közlekedésre kérik a járművezetőket, kerékpárosokat és gyalogosokat.

A MÁV arra kéri a közlekedőket, hogy minden körülmények között tartsák be a szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem akadályozza az áthaladást.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport