Orbán Viktor világossá tette, a bankok szerint csak így teljesülhet

GettyImages-1863705810
2024.01.30. 12:55
Még a gyorsan csökkenő kamatkörnyezetben is a hitelbővülés egyik lehetséges, átmeneti akadálya a hitelkamatok jelenlegi szintje – olvasható a Magyar Bankszövetség legfrissebb közleményében.

Orbán Viktor miniszterelnök már tavaly augusztusban világossá tette, 2023 az infláció letörésének, míg 2024 a gazdaság újraindításának az éve lesz. A Bankszövetség keddi közleménye alapján pedig az aktív banki hitelezés a gazdasági növekedés egyik záloga.

Az aktív hitelezés a felelős bankszektor elsődleges feladata, melyben partnerként tekint a magyar kormányra. Az együttműködést mutatja a folyamatos párbeszéd, a kiszámíthatóság, a betartott megállapodások. A bankszektor az elmúlt időszak eredményeiből végre a tőkéjének a reálértékét tudta/tudja növelni, mely a gazdaság újjáépítéséhez szükséges hitelbővülés elengedhetetlen feltétele

– közölte a szövetség.

Majd kitérnek arra, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére áttekintették az aktuális gazdaságfejlesztési feladatokat és a makrogazdasági környezetet. A megbeszélések alapján arra jutottak, hogy

még a gyorsan csökkenő kamatkörnyezetben is a hitelbővülés egyik lehetséges, átmeneti akadálya a hitelkamatok jelenlegi szintje.

A Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatát elfogadva a Magyar Bankszövetség támogatólag hívja fel tagsága figyelmét arra az akcióra, amely a vállalati hitelek felfutását célozza.

Nem kényszerítette a bankokat senki

Az akcióban a 2024. február 1. és április 30. között szerződött és a beruházási hitelek esetén még ebben az évben folyósított, BUBOR-hoz kötött kamatozású, piaci, vállalati hitelek BUBOR feletti kamatfelárát 6 hónapon keresztül az egyes hitelezők elengedhetik. Nagyon fontos leszögezni,

Ehhez a felhíváshoz a kereskedelmi bankok saját elhatározásukból, önkéntesen, a saját üzletpolitikai céljaik alapján csatlakozhatnak.

A Bankszövetség bízik abban, hogy a vállalati hitelkamatszint mérséklődése lökést ad a beruházásra nyitott magyarországi vállalatoknak beruházásaik elkezdéséhez és végigviteléhez. Ugyanakkor a közlemény szerint a Bankszövetség üdvözli a tavaly bevezetett vállalati kamatstop befejezését.

„Meggyőződésünk, hogy a piaci viszonyokat torzító intézkedések kivezetése, a szektor jelentős mértékű terheinek csökkentése és a piaci verseny feltételeinek biztosítása kedvezőbb árakat és feltételeket fognak jelenteni az ügyfelek – köztük a gazdaság élénkítése szempontjából kiemelt szerepet játszó, legfontosabb beruházásokat megvalósító és munkahelyeket teremtő vállalatok – számára. Ebben számítunk a kormány, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a társminisztériumok és a jegybank támogatására” – zárták közleményüket. Fontos hozzátenni:

hasonlóan látja a kérdést a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), illetve a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Előbbi szerint a kormány és a Bankszövetség közötti megállapodás alapján még olcsóbbak lesznek a hitelek, mivel az új vállalati hiteleknél a futamidő alatt 6 hónapig nulla százalékra csökken a BUBOR feletti kamatfelár, ettől a kamatszint azonnali és gyors csökkenését remélik.

A GVH pedig annak adott hangot, hogy üdvözli a hitelezési piacon folyamatosan élénkülő piaci versenyt, azzal ugyanis a hitelfelvevők jobban járnak, valamint a hitelezés bővülése hozzájárulhat a gazdasági növekedés helyreállításához.

(Borítókép: Orbán Viktor 2023. december 1-jén. Fotó: Stiller Ákos / Bloomberg / Getty Images Hungary)