Hirdetés

Figyelmeztette az USA az NVIDIA-t, hogy ne tervezze át a gyorsítóit

Gina Raimondo rajta tartja a szemét a cégeken, így nehéz lesz megkerülni a Kínát korlátozó friss rendeletet.

Október második felében írtunk arról, hogy szigorít az AI gyorsítók Kínába történő exportálásán az USA, amely ellen a gyártók nehezen tudnak majd védekezni, de nem lehetetlen megkerülni azt. Azóta több gyártó is azon gondolkodik, hogy miképpen lehetne a Kínának szánt termékeket úgy konfigurálni, hogy megfeleljenek a friss rendeletnek, köztük is az NVIDIA a legbuzgóbb, mivel máris három új gyorsító kiadásán dolgoznak.

Gina Raimondo, az Egyesült Államok kereskedelmi minisztere, a Fortune számára adott interjúban pont arra figyelmeztette az érintett cégeket, hogy ne próbálják meg kikerülni a szabályozást. Ha erre egy termékkel is kísérletet tesznek, akkor azt már a megjelenés másnapján ellenőrizni fogja. Az USA hozzáállása eléggé erőteljes, és pont emiatt kérdéses, hogy megéri-e Kínának szánt gyorsítókat tervezni, hiszen egy újabb rendelettel gyorsan be lehet tiltani azok forgalmazását is.

Gina Raimondo kitért arra is, hogy minisztériumának több finanszírozásra lenne szüksége ahhoz, hogy megakadályozzák Kína felzárkózását a csúcstechnológiás AI gyorsítók piacán. Jelen pillanatban az USA versenyelőnye nagyjából 7-8 évre tehető, amit Kína csak akkor tud relatíve gyorsan ledolgozni, ha hozzáfér a modern gyártástechnológiákat biztosító levilágító berendezésekhez.

Előzmények

Hirdetés