Lezuhant egy amerikai repülőgép, legalább egy ember meghalt

2023.11.29. 13:25
A tengerbe zuhant egy amerikai katonai repülőgép Japán nyugati részénél, egy sziget közelében szerdán. A gép fedélzetén hat ember volt, legalább egyikük életét vesztette – közölte a japán parti őrség.

A V–22 Osprey típusú repülőgép Jakusima szigetének repülőtere közelében zuhant a tengerbe. Szemtanúk szerint a bal hajtómű lángolt, miközben a gép ereszkedett.

A japán parti őrség korábban azt közölte, hogy nyolc emberrel a fedélzetén járt szerencsétlenül a gép, de az amerikai hadsereg ezt a számot később hatra módosította.

A mentési munkálatokat hajókkal és repülőgépekkel kezdték meg. A hatóságok közölték, hogy

egy holttestet, illetve roncsdarabokat találtak a helyszínen.

További két embert is kihúztak a vízből, az ő állapotukról egyelőre nem tettek bejelentést.

Augusztusban Ausztrália északi partjainál járt szerencsétlenül egy amerikai V–22 Osprey típusú repülőgép, amely katonákat szállított egy hadgyakorlatra. A balesetben három tengerészgyalogos meghalt.

Ugyanilyen a típusú repülőgép zuhant a tengerbe  Japánban 2016-ban is.

Akkor az Egyesült Államok hadserege ideiglenesen le is állította a helikopterek és a légcsavaros repülőgépek tulajdonságait kombináló gép használatát, amely egyes bírálatok szerint nem elég biztonságos – írta meg az MTI.