Nincs több titok, kitették a lakásárakat az asztalra

P  1867
2023.11.29. 13:19
2022-ben 500 ezer forintos négyzetméterár alatt Budapesten szinte semmit nem lehet már kapni, a legdrágább utcák átlagára meghaladta a 2 millió forintot – emelte ki Székely Gáborné osztályvezető a KSH szerdai sajtótájékoztatóján, ahol bemutatták az új, online térbe költöző Ingatlanadattárat. A négyzetméterárakat településekre, sőt utcákra szűrve böngészhetjük a KSH új árfigyelő rendszerében.

„Az embereket az érdekli, hogy a saját lakásuk értéke mennyi” – vezette fel a KSH megújult Ingatlanadattárát bemutató előadásában Székely Gáborné. A KSH Lakásstatisztikai Osztályának vezetője megjegyezte, hogy az előbbi kérdésre kaphatnak választ a felhasználók a KSH ingatlan-négyzetméterárakat bemutató rendszerében. 

2022-ben Budapesten közel 500 ezer forintért csak a legolcsóbb húsz utcában találtunk volna lakást, a legdrágább utcák átlagára eközben átlépte a 2 millió forintot

– ismertette az egyik legmeglepőbb adatot az osztályvezető. Elmondta, hogy a legdrágább fővárosi kerület az V., méghozzá 1,2 millió forint feletti átlagárral. A legdrágább város pedig Balatonfüred volt, itt 1 millió forint volt a négyzetméterár 2022-ben. Ugyanakkor a legolcsóbb vidéki város Pétervására volt Heves vármegyében, árszintje alig haladta meg a 40 ezer forintot. Az Index kérdésére az osztályvezető elmondta, hogy a rendszer hasznos lehet ingatlan-adásvételeknél, ugyanis segít elhelyezni az ingatlanok értékét, mérsékelve a döntéseik kockázatát. Az ingyenesen elérhető felületen a 2022-es év végével bezárólag tudjuk böngészni az árakat, az üzleti partnerek azonban frissebb adatokhoz is hozzáférnek.

Nagy utat tett meg az Ingatlanadattár

Az Ingatlanadattár 1997 óta része a KSH termékportfóliójának, először nyomtatott kötetként, később CD-n, az utóbbi időkben pedig online megvásárolható kiadványként értékesítette a hivatal.

Az Ingatlanadattár mostani módosításával a KSH egységes adatbázisba szervezte és a lekérdezőben ingyenesen elérhetővé és kereshetővé tette a 2015 óta eltelt évek ingatlanstatisztikáit, ami biztosítja az adatok időbeli összehasonlításának, grafikonos és térképi ábrázolásának lehetőségét. Az újítás hatására lekérdezhető és megjeleníthető például egy adott város adott utcájában a lakásárak változása 2015 és 2022 között

– ismertette a megújult kiadvány legfontosabb előnyeit Székely Gáborné. Az új Ingatlanadattár tájékozódási lehetőséget kínál a lakáspiac iránt érdeklődő közönségnek és a szakmai felhasználóknak is. 

Az adatok forrása a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Illetékhivatali adatbázisa, ahonnan negyedévente veszi át a KSH az adott időszakban lezárt illetékeljárásokban rögzített adminisztratív információkat. Az átvett adatok a cím mellett az adásvétel dátumát, a vételárat, a lakás típusát és az esetek többségében alapterületének méretét is tartalmazzák. Mivel a lekérdező a négyzetméterárakat mutatja be, a közzétett adatokat azokra az esetekre korlátozza a hivatal, amikor a lakás nagysága ismert.

A KSH bízik abban, hogy felhasználói nagy megelégedéssel fogadják a megújult Ingatlanadattárat, valamint hogy a kiadvány hathatós segítséget nyújt majd az ingatlanpiac résztvevői, továbbá a kutatók és a diákok számára is.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)