Újabb dobásra készül Magyar Péter

2024.02.13. 07:51
A hétvégén adott interjút a Partizánnak Magyar Péter, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter volt férje. Az interjúban több, a kormányzattal kapcsolatos, sokak által kellemetlennek vélt ügyet érintett, így többek között a Schadl és Völner-üggyel kapcsolatban. Legújabb Facebook-posztjában pedig közölte, „még nem áll le a témák szolgáltatásával”.

Magyar Péter hétvégén interjút adott a Partizánnak, amelyben arról beszélt, szerinte mi állhat Novák Katalin és Varga Judit lemondása mögött. Mindemellett éles bírálatot fogalmazott meg a kormány működését és kommunikációt illetően.

Hétfői Facebook-bejegyzésében Magyar Péter köszönetet mondott az interjúért kapott támogatásért és a kritikákért is. Továbbá reagált Havasi Bertalan miniszterelnöki szóvivő megjegyzésére is, miszerint: „Egy reménytelen helyzetben lévő ember kétségbeesett próbálkozásával a kormány nem foglalkozik.”

Innen is üzenem Bercinek, hogy cseppet sem érzem magamat reménytelen helyzetben lévőnek, elképesztő jót fociztam délután a fiaimmal, és nagyon régen nem éreztem magam ilyen motiváltnak, hogy végre megtisztítsuk a közéletet attól és azoktól, amitől és akiktől meg kell

– válaszolt posztjában a jogász.

Kiemelte azt is, hogy a hétvégi miniszterelnöki évértékelő beszédre is tervez „a maga módján témát szolgáltatni”.