szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Biztonsági okokkal magyarázza a webalkalmazások eltávolítását az Apple az iOS-ből, ugyanis a jövőben már minden böngésző a saját motorját használhatja – a webappok pedig az eddig kizárólagos WebKiten alapultak.

Tényleg nem hiba, márciustól elbúcsúzhatnak az uniós felhasználók az iPhone progresszív webalkalmazások (PWA) funkciójától.

A hiányosságra a digitális piacokról szóló uniós jogszabályhoz (DMA) igazított, hatalmas változásokat hozó iOS 17.4 bétájában figyeltek fel a tesztelők. Először arra gyanakodtak, hogy valamiféle hiba lehet, de mivel a második bétában már szó is esett – a konkrétumok részletezése nélkül – egy figyelmeztetésben arról, hogy a PWA-nak vége, már egyértelmű volt a szándékosság.

Az iPhone történetének legnagyobb változása jön, az Európai Unió kényszerítette ki

Uniós szabályozás vet véget az Apple-világ zártságának. Az iPhone-os vállalat talán nem is veszít sok pénzt, több fejlesztőnek viszont márciustól akkor is busásan fizetnie kell majd az Apple-nek, ha alkalmazása semennyi bevételt nem termel. Ezt pedig a felhasználók is megérezhetik.

Az Apple most megtörte a csendet, és a fejlesztői honlapján egyértelműen a DMA nyakába varrta a dolgot – a magyarázatuk pedig egybecseng azzal, ami már korábban is felmerült. Ez pedig nem más, mint a szabad böngészőmotor-választás, melynek köszönhetően már nem kell minden böngészőnek a Safari által is használt WebKit motort alkalmaznia. (A Chrome használhatja a Chromiumot, a Firefox a Geckót, és így tovább.)

Jut is, marad is

Azáltal viszont, hogy a WebKit elveszti kizárólagosságát, és már az ilyen, kezdőképernyőre tűzhető PWA-knak is a felhasználó által alapértelmezettként beállított böngészőmotort kellett volna használnia, az Apple levette a kezét a funkcióról, és inkább kivette azt a rendszerből.

A hvg.hu-ból is lehetett PWA-t csinálni, de az App Store-ban hivatalos alkalmazást is talál lapunkhoz.
hvg.hu

A magyarázat szerint a más böngészőmotorokkal futó webappok biztonsági és adatvédelmi kockázatot jelentenének, és számos dolgot kéne ezekhez teljesen újraírni az iOS-ben.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az iOS 17.4-től kezdőden nem lehet az egyes weboldalakból a kezdőképernyőre tűzhető, értesítést is küldeni képes minialkalmazásokat csinálni. A korábbiakban tárolt adatok törlődnek, és ezentúl az alapértelmezett böngészőben, egyszerű honlapként nyílnak majd meg – mint egy könyvjelző.

Hogy mi minden változik az iOS 17.4-ben, arról itt írtunk bővebben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.