Mezőgazdaság
Az ukrán elnök találkozót kért a lengyel miniszterelnöktől a gazdatüntetések miatt
Volodimir Zelenszkij arra kérte Donald Tuskot, hogy "jöjjön el a határhoz".
2024.02.21 18:34MTIVolodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette szerdán, hogy utasította a kormányt, kezdjen haladéktalanul párbeszédet a lengyel kabinettel a két ország határán a lengyel gazdák tüntetései nyomán kialakult helyzet rendezéséről.
Zelenszkij a közösségi oldalakon lengyel felirattal közzétett beszédében kifejezte készségét, hogy az ukrán kormánnyal együtt személyesen is részt vegyen a határ menti találkozón. Az államfő - szavai szerint - arra utasította az ukrán kormányt, hogy legkésőbb február 24-ig hozzák tető alá a találkozót lengyel partnereikkel.
Arra kérte Donald Tusk lengyel miniszterelnököt, hogy "jöjjön el a határhoz", Andrzej Duda államfőt pedig arra, hogy támogassa ezt a párbeszédet. "Ez nemzetbiztonsági kérdés. Nem szabad ezt halogatnunk. Az elkövetkező napok adnak nekünk esélyt erre" - hangsúlyozta.
Zelenszkij üzenetében az Európai Bizottságot arra kérte, hogy nyújtson segítséget az egység megőrzéséhez Európában. "Ez az Európai Unió alapvető érdeke. Ukrajna ezért az Európai Bizottsághoz fordul azzal a kéréssel, hogy a testület képviselője is vegyen részt ezen a találkozón" - mondta az elnök. Zelenszkij a beszéde végén lengyelül azt mondta: "elég Moszkva befolyásából a területeinken. Elég a félreértésekből. Nem szabad megalázni egymást, nem szabad megalázni sem az ukrán, sem a lengyel gazdákat. Összefogásra és megoldásra van szükség közöttünk, Ukrajna és Lengyelország között egész Európa érdekében".
Eliza Dzwonkiewicz, Lengyelország lvivi főkonzulja a Facebookon élesen elítélte a lengyel gazdák cselekedeteit - az ukrán gabona kiöntését - a két ország határán, és bocsánatot kért "a háború sújtotta Ukrajnától". "Nem tehetek úgy, mintha nem látnám Lengyelországnak ezeket a szégyenletes cselekedeteit a lengyel-ukrán határon. Elnézést kérek Önöktől, kedves ukrán barátaim.(...) Nem hiszem el, hogy ők lengyelek. Egy igazi lengyel soha nem szúrná hátba a szabadságáért harcoló szomszédot" - hangoztatta a diplomata.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06