Next Top Model Hungary: Hajdú Péter egykori párja is jelentkezett a TV2 műsorába
Az akkoriban szépségszalont üzemeltető modell, Alföldy Anna és akkor már egy éve hivatalosan is elvált Hajdú Péter még 2019-ben jött össze / Fotó: Alföldy Anna
A produkció nyertese a 10 millió forintos nyeremény mellé egy két évre szóló exkluzív modellszerződést is kap.
Ezeket látta már?
A Blikk is megírta, hogy március 17-én indul a Next Top Model Hungary a TV2 műsorán, ahol hétről hétre csinosabbnál csinosabb lányok mutatják meg tudásukat a produkció zsűrijének, Axente Vanessának, Tomán Szabinának, Merő Péternek és Tombor Zoltánnak. A műsorban pedig versenyzőként indulni fog Hajdú Péter korábbi párja, Alföldy Anna is – szúrta ki a story.hu.
A műsor nyertese egyébként a Magyarország következő topmodellje cím és a 10 millió forintos nyeremény mellé egy két évre szóló exkluzív modellszerződést is kap attól az ügynökségtől, amelyik Palvin Barbit is menedzseli.
Máig Hajdú Péter exeként azonosítják A Konyhafőnök versenyzőjét
Az akkoriban szépségszalont üzemeltető modell, Alföldy Anna és akkor már egy éve hivatalosan is elvált Hajdú Péter még 2019-ben jött össze. A pár az Instagramon ismerkedett meg, és egy romantikus ciprusi nyaralást is eltöltöttek közösen, illetve többször is beszéltek arról, hogy hosszú távra terveznek egymással. A kapcsolat azonban végül mindössze fél évig tartott. Alföldy Anna egyéként két éve az RTL Konyhafőnök című műsorában is felbukkant.
– Három év eltelte után is Petihez kötnek. Nem is értem, mert – ahogy mondani szokták – rengeteg víz lefolyt azóta a Dunán, nekem is volt már kapcsolatom, Peti pedig megházasodott és kisfia is született. Nem értem, hogy ennyi idő elteltével miért ezzel foglalkoznak még a nézők vagy a kommentelők, s küzdök az ellen, hogy ebben a skatulyában maradjak, hogy valaki exe vagyok... – mondta lapunknak korábban Anna.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
"Te sem vagy kivétel..." - Molnár Áron keményen visszavágott Hajdú Péter posztjára, nagy súlyú dolgokat mondott ki
A figyelmes rajongók észrevették Károly királyon ezt a részletet: most mindenki erről beszél
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel