szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Macron hétfő este azt mondta, "nincs konszenzus ezen a ponton arról, hogy hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjünk". Mármint az európai országok, Ukrajnába.

A nyugati csapatok ukrajnai jelenléte nem jelentené "a hadviselés küszöbének" átlépését – mondta kedden a francia külügyminiszter, pontosítva Emmanuel Macron államfő heves vitát kiváltó kijelentését arról, hogy lehetséges-e csapatokat küldeni egy hadban álló országba.

Ugyanakkor Stéphane Séjourné (nyitóképünkön) szerint Oroszország agressziójával szemben a Nyugatnak "új lépéseket kell fontolóra vennie Ukrajna támogatására". Olyan műveleteket említett példaként, mint az aknamentesítés, a kibertér védelme vagy "fegyverek előállítására ukrán területen".

"Ezek közül néhány akció megköveteli az ukrán területen való jelenlétet anélkül, hogy átlépnénk a hadviselés küszöbét" – hangsúlyozta a francia diplomácia vezetője.

Macron kijelentésére a nap folyamán több európai főváros is reagált, a nyilatkozatokat ebben a cikkben szedtük össze:

Macron nyugati csapatok küldéséről szóló beszéde után beindult a nyilatkozatháború: A németek teljesen elzárkóznak, Moszkva fenyegetőzik

Megszólalt Donald Tusk lengyel és Petr Fiala cseh miniszterelnök is, az ukránok pedig örülnek, hogy valaki legalább érti a helyzet súlyát.