szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem áll meg az élet a háború alatt sem.

Háború Ukrajnában
„Különleges katonai műveletnek” nevezett nyílt háborút indított Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen. A harcok 2022 február óta tartanak, a Nyugat fegyverszállításokkal és gazdasági szankciókkal nehezíti az oroszok előrenyomulását. Cikksorozatunkban minden fejleményről beszámolunk.
Friss cikkek a témában

Oroszország legnagyobb hitelezője sosem látott rekordokba emelkedett, ami a profitot illeti:

2023-ban 1,5 billió rubel rekord éves nyereségről számolt be.

Mindez mai árfolyamon valamivel több mint 5900 milliárd forint, avagy másképp fogalmazva: mindennap 16 milliárd forintos profitot termelt az amúgy nyugati szankciókkal sújtott és Európából már kivonult pénzintézet.

A profit a tavalyi év ötszöröse, de kijelenthető, hogy az egész orosz bankszektor jól ment: összesen 3,3 billió rubelnyi nyereséget tudtak termelni – számolt be a Reuters. Ennek hátterében az áll, hogy bár a háború kitörésekor visszaesett, azóta szépen visszakapaszkodott az orosz jelzáloghitelezés, de jelentősen nőttek a személyi és vállalati kölcsönök is, még úgy is, hogy az orosz jegybank 16 százalékra emelte az alapkamatot, és emiatt a Sberbank saját bevallása szerint is 30 százalékkal esett vissza a fogyasztási hitelezés a negyedik negyedévben.

A Sberbank ebből a mezőnyből is kiemelkedik a maga 108 millió ügyfelével, és hát jól mutatja a tavalyi megugrást, hogy miközben a bank teljes hitelállománya 39,4 billió rubel, csak tavaly 28,7 billiót tudtak kihelyezni.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.