szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Meghalt egy egyéves porcsalmai kisfiú egy nappal azután, hogy a mátészalkai ügyeletes orvos hazaküldte a hányással és hasmenéssel küzdő gyereket. A helyi MSZP-s politikusok szerint a tragikus eset is azt bizonyítja, hogy rendszerszintű problémák vannak az egészségügyi ellátással.

Porcsalma polgármestere kiemelte, nagyon sokan panaszkodnak az új ügyeleti rendszerre. Korábban négy orvos ügyelt a körzetben, mostanra mindössze egy maradt. Gyerekorvosi ügyelet pedig nincs a mátészalkai körzetben.

Hasonlóan vélekedett a porzsalmai háziorvos is. Szerinte az új ügyeleti rendszer sok veszélyt rejt magában. „Borzalmasan túlterhelt lehet az a kolléga, aki délután kettőtől ott van a mátészalkai ügyeleten. Mi délután 2 óráig vagyunk, ezután még két órát be tudunk segíteni, de utána minden, az egész térség odazúdul”
- magyaráztaFülöp Magdolna.

Az ATV híradójának beszámolója szerint a kisfiú szülei azt mondták, hogy fogalmuk sincs arról, hogy mi lesz ezután. Első gyermeküket veszítették el, és szerintük az ügyeletes orvos hibája miatt. "Az orvossal szeretnék beszélni, a családjával, hogy el tudjam neki mondani, milyen fájdalmat csinált nekünk. Érezze ő is meg a családja is, amit nekem okoztak. Csak ennyit szeretnék" - mondta Horváth Patrik, a gyermek édesapja.
A kisfiú édesanyja hozzátette, hogy csak a kisfiára tud gondolni és bízik abban, hogy kiderül lehet felelős a kis Patrik haláláért.