szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A korábbi helyettes veszi át az eddigi vezér helyét, aki a 4iG igazgatóságába távozik.

Papp-Gerlei Gyöngyvér (borítóképünkön) személyében új vezérigazgatója lett az Antenna Hungária Zrt.-nek, a posztot eddig betöltő Blénessy László a 4iG Nyrt. igazgatósági tagjaként a technológiai és digitalizációs területek stratégiai projektjeit támogatja a jövőben – közölte pénteken a cég, amely szerint a váltást a cégcsoportnál zajló transzformációs program indokolta, aminek keretében átalakítják a tagvállalatok operatív irányítását.

Az új vezérigazgatót úgy mutatták be, mint a magyar telekommunikációs és médiaipar egyik meghatározó személyisége, aki kereskedelmi szakközgazdászként , “több mint 20 éves értékesítési és menedzsment tapasztalattal rendelkezik”.

Tavaly áprilisban lett az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese, ahol 2019 óta dolgozott kereskedelmi igazgatóként. Előtte a szintén a 4iG Csoporthoz tartozó DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-nél dolgozott, ahol megbízott ügyvezető igazgatóként jelentős szerepet játszott a DIGI folyamatainak átalakításában, miután a céget felvásárolta a 4IG.

Előtte 15 évig dolgozott az Invitel Távközlési Zrt.-nél, illetve jogelőd cégeinél, illetve a Canon Hungária Kft.-nél, ahol a magyarországi értékesítési csapatot vezette. Karrierje során a reorganizációs és cégtranszformációs területeken is jelentős tapasztalatokat szerzett – írták róla.

A 4iG leváltotta az Antenna Hungária vezetőit, és a Diginél is új embereket nevezett ki

Az Antenna Hungária igazgatóságának elnöke Jászai Gellért lett.

 

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.