Azt hiszi, mindent tud a színházról? Tesztelje tudását kvízünkkel, nem lesz könnyű dolga

2024. márc 3. 17:27
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
A színház lényege a kifejezés, az elhitetés, az, hogy átéljék a nézők, amit látnak. Ehhez nem mindig elég a puszta ember - olykor szükség van maszkokra, kiemelő sminkre / Fotó: Getty Images

A színház lényege a kifejezés, az elhitetés, az, hogy átéljék a nézők, amit látnak. Ehhez nem mindig elég a puszta ember - olykor szükség van maszkokra, kiemelő sminkre / Fotó: Getty Images

A színház röviden az írott és orális (szóbeli) drámai műfajok élő megjelenítése. A barlangfestmények és -rajzok tanúsága szerint az ember már a paleolitikumban viselt maszkot és állatbőrt a mágikus-rituális táncaihoz. Európában először a görög színház szakadt el a vallási rítusoktól; a Kr. e. VI. században már önálló művészeti formává vált. Eme kis bemelegítés után lássuk, ki mit tud a színházról, mérjük meg tudásunkat a következő kvízben! Jó szórakozást kívánunk!

Melyik isten tiszteletére vezethető vissza az antik drámákat bemutató színház kialakulása?

Zeusz
Apolló
Dionüszosz
Dionüszosz Következő kérdés
Ugyan Zeusz az istenek atyja és Apolló a művészetek istene, a színház azonban Dionüszosz isten – a bor, a mámor és a mulatozás megtestesítője – kultuszából alakult ki. Az ő tiszteletére évente ünnepségeket, dionüsziákat rendeztek, ahol színjátékszerűen mutatták be az emberi sors eseményeit.

William Shakespeare kinek nem szentelt történelmi drámát?

VI. Henrik
VII. Henrik
VIII. Henrik
VII. Henrik Következő kérdés
William Shakespeare drámaciklusban foglalta össze az angol uralkodóház történetét. A címadók: IV. Henrik, V. Henrik, VI. Henrik és VIII. Henrik, akik 1399 és 1547 között ültek a trónon. Shakespeare azonban a VII. Henrik idején játszódó darab címszereplőjéül III. Richárdot választotta – a gonosztevő figurája egyszerűen izgalmasabb volt.

A londoni Royal Ballet 50 táncosnője évente…

60–70 flakon hajlakkot használ el
600–700 méter tüllt hord el
6000–7000 pár balettcipőt táncol szét
6000–7000 pár balettcipőt táncol szét Következő kérdés
A spicc-cipőt gyakran már néhány előadás alatt „széttáncolják”. A Royal Balletben évadonként 6000–7000 párra van szükség. Viszont a balerináknak legalább nem kell férfi kollégáikkal osztozni a cipőkontingensen – a klasszikus balettben csak a nők táncolnak lábujjhegyen.

Tulajdonképpen ki vár olyan sokáig Godot-ra?

Vladimir és Estragon (Tárkony)
Andrej és Timián
Iván és Turbolya
Vladimir és Estragon (Tárkony) Következő kérdés
Azt, hogy ki is ez a Godot valójában – akivel a két főszereplő, Vladimir és Estragon találkozni remél a Godot-ra várva című darabban –, állítólag még az író, Samuel Beckett sem tudta. A darab, amelyben szinte alig történik valami, az abszurd színház iskolapéldája

Hol láthatunk „kék kisasszonyokat”?

Az Egy éj Velencében című operettben
Bertolt Brecht erotikus fantáziáiban
A Bayreuthi Fesztiválpalota bejáratánál
A Bayreuthi Fesztiválpalota bejáratánál Következő kérdés
A Wagner Fesztiválpalota fogadóhölgyeit nevezik „kék kisasszonyoknak” ruhájuk eredetileg kék színe miatt. 2009 óta azonban az egyenruhájuk szürke árnyalatúra változott, és időközben már férfiak is betölthetik ezt az állást. A drámaíró Bertolt Brecht szerelmi élete ugyan rendkívül mozgalmas volt, „kék kisasszonyokról” azonban nem szól a fáma.

A drámai cselekmény egyik eleme…

az anagnorizis
az anagenezis
az anagnoszta
az anagnorizis Következő kérdés
A biológiában egy faj továbbfejlődését nevezik anagenezisnek, az anagnoszta pedig a felolvasó az ortodox istentiszteleten. Az anagnorizis kifejezés Arisztotelész drámaelméletéből származik, és azt a pillanatot jelzi, amikor egyes cselekvők szeméről lehull a hályog és felismerik a másik szereplő valódi lényegét: az idegen koldus a valóságban a rég eltűnt férj (Odüsszeia), vagy a szeretőről kiderül, hogy a főszereplő saját anyja (Oidipusz király).

Pavel Dmitricsenkó táncos…

savval elkövetett merényletre bujtott fel
Rettegett Iván szerepében brillírozott
lövöldözés áldozata lett a nyílt utcán
kapcsán mind az első mind pedig a második válasz igaz
kapcsán mind az első mind pedig a második válasz igaz Következő kérdés
A szólótáncos Pavel Dmitricsenkó hatalmas sikert aratott Rettegett Iván szerepében a moszkvai közönség előtt – mielőtt még egy savval elkövetett rettenetes merénylet felbujtójaként 2013-ban a címlapokra került. Az áldozat Filin, a Bolsoj Színház balettigazgatója volt, aki állítólag megtagadott Dmitricsenkó élettársától egy főszerepet.

Mi hoz szerencsét a színházban?

A „skót átok”
Fekete macska az épületben
A rossz válasz a „Sok sikert!”-re
Fekete macska az épületben Következő kérdés
Aki a színházban a „Sok sikert!”-re köszönömmel válaszol, az elpuskázta a szerencséjét. Megengedett a „Kéz és lábtörést!” vagy az „Egy kalappal!”, mert a balsorsot csak akkor lehet kijátszani, ha az ember a remélt dolog ellenkezőjét kívánja. A „skót átok” Shakespeare Macbethjére vezethető vissza. Aki hangosan kimondja a skót király nevét, az katasztrófára kárhoztatja az előadást. A macskák ezzel szemben a színházban szerencsehozónak számítanak.
A te pontszámod:
Oszd meg az eredményed:
Megosztás
Tweet
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget
kvíz műveltségi kvíz színház