szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Váradi József üzent a magyar légitársaság hazai elsőségét megkérdőjelező Michael O’Leary-nek.

A Világgazdaság oldalán folytatódik a Ryanair-Wizz Air csörte: a hazai fapados vezérigazgatója a lapnak adott interjúban kérdőjelezte meg az ír rivális vezérének számtanképességeit.

"Nem tudom, kinek mit oktattak matematikából, de nekem azt tanították, hogy a 38 több a 26-nál. Nekünk 38 százalékos részesedésünk van a magyar piacon, míg a versenytársunknak 26. Tehát mi nemcsak jól tudunk, de szeretünk is versenyezni, és ez a jövőben sem lesz másként"

- mondta Váradi. A cégvezető néhány napja egy sajtóeseményen ezen túl azt mondta, hogy már többször bebizonyították, a Wizz Air Magyarország nemzeti légitársasága.

Váradi a mostani nyilatkozattal és a kicsit korábbi kijelentésével Michael O’Leary-nek válaszolt, aki néhány héttel ezelőtt egy sajtóbeszélgetésen a következőket mondta:

  • a Wizz Air felső vezetése kamugépekből áll, és esélye sincs versenyre kelni a Ryanair magyar piacon is vezető pozíciójával
  • a Ryanair idei célkitűzéseiben kiemeli, hogy végképp lenyomja legnagyobb európai riválisát
  • szerinte, míg a Wizz leépíti a hálózatát, és ritkítja a járatait, a Ryanair épp ellenkező irányú stratégiát követ
  • szerinte a Ryanair kisebb gépekkel, sokkal jobb kihasználtsággal és profitabilitássasl tud működni: míg a Ryanair 90 százalék felett tud teljesíteni, ez a Wizz esetében 85 százalék körül van, nagyobb gépeken

Ryanair-vezér: Ha megveszi az állam a Budapest Airportot, az magasabb jegyárakat hozhat

Az ír fapados légitársaság 66-ra bővíti úticél-pontjai számát, egyben a magyar kormány kikezdése mellett is a hazai piac legnagyobb játékosa kíván lenni. Idén jelenős befektetések nyomán lehagyhatja a Wizz Airt, egyben a hazai piac vezetői pozícióját is tovább erősítheti.

Váradi a fentebbi visszaszúrás után a kormány reptérfelvásárlásról is beszélt. A Budapest Airport tervezett államosításáról azt mondta, jó törekvés a stratégiai fontosságú infrastruktúrát nemzeti vagy állami tulajdonban tudni. A felvásárlás után, mint ismert, a francia központú Vinci SA lesz annak kisebbségi tulajdonosa, illetve szakmai üzemeltetője. Váradi a majdani üzemeltetésről az interjúban azt mondta, úgy tudja, a tárgyalások előrehaladott állapotban vannak. A kormány partnerválasztását pedig szakmailag jó döntésnek tartja.

A Vg a húsvéti szezon kilátásairól is érdeklődött. Váradi szerint a kereslet a Wizz Air iránt folyamatosan növekszik, jelenleg körülbelül 60 százalékkal többet repülnek, mint a koronavírus-járvány előtti időszakban. Míg az európai légi közlekedés egy kicsivel még a Covid-időszak szintje alatt van, addig a Wizz Air a tavalyi 24 százalékos növekedést idén megfejeli egy újabb 15 százalékos bővüléssel Magyarországon, mondta Váradi.

Váradi József a Ryanair-vezér kijelentéséről: Nem tudom, lehet, hogy valamilyen kábítószer hatása alatt nyilatkozott

Az újabb útvonalfejlesztés előtt álló Wizz Air lesz a Magyar Olimpiai Bizottság partnere az olimpikonok Párizsba, illetve hazautaztatásában.

Ismert, hogy Németország fontolgaja: határellenőrzést vezet be a foci Eb idejére. Váradi szerint, ha ez bekövetkezik, akkor egészen biztos, hogy nőni fog a kereslet a Wizz Air iránt, "bár tulajdonképpen ezek a szurkolójáratok gyakorlatilag már beteltek." Most vizsgálják a lehetőségét annak, hogyan tudnak további járatokat indítani azok számára, akik élőben szeretnék látni a meccseket.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.