Balla István
Balla István
Tetszett a cikk?

Lehet még érdekes századik alkalommal is, hogy egy balhés diák és egy közutálatnak örvendő tanár összecsap, majd a végén megbékél egymással? Nagyon is: valami varázslat révén ebből az alaphelyzetből hozta ki Alexander Payne az utóbbi idők legszívmelengetőbb filmjét.

Bár vígjátéknak sorolják be (és valóban sokat lehet nevetni a Téli szüneten), de legalább ilyen megható is ez az ízig-vérig – és a lehető legjobb értelemben – régimódi film. Nemcsak a jól esően ráérős történetmesélés (igazából három megtört ember lassan induló, de egyre mélyebbre ásó, a humort és a tragikumot mesterien keverő kamaradrámájáról van szó), hanem a filmes formai megoldások, a képek, a színek, a vágások, a zene, de még a Universal stúdió logója is a 70-es évekbe repíti vissza a nézőt.

Abba a korba, amikor a film sztorija is játszódik. Egészen pontosan 1970 utolsó napjaiban járunk, amikor a gazdag szülők csemetéinek bentlakásos fiúiskolájában, a Bartonban is kitör a téli szünet, mindenki két hétre elhagyhatja az intézményt karácsonyozni, síelni, kiruccanni Hawaiira, és így tovább. Van azonban néhány tanuló, a „téli szünet foglyai”, a „maradékok”, (a film eredeti címe, a The Holdovers is erre utal), akiket valamilyen okból nem tudnak vagy nem akarnak a szüleik még karácsonykor sem hazavinni, akiknek így ott kell maradni az iskola börtönében. Ráadásul egy olyan felvigyázót kapnak a nyakukba erre az időre, aki biztosan megnyerné az iskola leggyűlöltebb tanára versenyt. Végül a „maradékok” közül is majdnem mindenkit kiment az egyikük az apja, ám a maradékok maradékát, Angus Tullyt nem, ő nem hagyhatja el az intézményt.

UIP-Duna Film

Van tehát ő, van a gyűlölt történelemtanár, Mr. Hunham, és rajtuk kívül ott maradt még a nagyszívű afroamerikai szakácsnő, Mary. E trió kapcsolatára húzta fel a Payne és a forgatókönyvíró (az eddig nem nagyon ismert, de most Oscarra is jelölt) David Hemingson a sztorit. Hárman egy hatalmas és kihalt campuson, két hétre bezárva. Hogy ezt valahogy át tudják vészelni, arra teljesen racionális Angus javaslata a rémálomnak induló napok elején: mindenki hagyja békén a másikat. Ez nem működik szerencsére, a film és a nézők szerencséjére és a szereplők szerencséjére.

Meglepődve láttam több helyen, hogy sokaknak a Holt költők társasága jutott eszébe a filmről, de igazából – azon kívül, hogy a helyszín itt is egy elit fiúiskola, és van benne tanár-diák viszony – nem sok a párhuzam. Itt ugyanis nincsen sem társaság (hiszen Angus egyedül van diákként a szünetben), sem egy a diákok által rögtön, rajongásig megszeretett, tudatosan forradalmi pedagógiában hívő tanár. Sőt épp ellenkezőleg: itt egy utált, begyepesedett, a diákokat szívató, a pedagógiai értékekre fittyet hányó tanárról van szó. A film lezárása is, még ha elsőre hasonlónak tűnik, ha jól belegondolunk, épp az ellentéte annak, amit a Holt költőkben láttunk (de nem akarnánk itt spoilerezni).

Sokkal inkább, mondjuk, valami magányos és megtört szívek klubja ez a hármas, mint romantikus Holt költők társasága. Igaz, a holt költőkről Mr. Hunham sokat tud, dobálja is az idézeteket tőlük, amelyek rendre leginkább a cinizmusát, az ember-, különösen a kamaszgyűlöletét támasztják alá. (Egy későbbi jelenetben azért felvillantja a mélyre elnyomott pedagógusi eszköztárát is: amikor egy ókori vázán látható pornójelenettel felkelti végre a diák érdeklődését a tudománya iránt.)

„Keserű és komplikált helynek tartom a világot, és úgy tűnik, a világ is így lát engem” – mondja egy ponton a történelemtanár. Az biztos, hogy a filmből Paul Giamatti gülüszemeire, és az azokban, a diákokat lealázó beszólásai közben megcsillanó gonosz fényre sok év múlva is emlékezni fogunk, mint ahogy arra is, ahogy ez a morcos, piás, a szó szoros értelmében halszagú, a világot és benne minden embert utáló emberről fokozatosan kiderül, hogy nem kevésbé áldozat, szerencsétlen és szánnivaló, mint a karácsonyra elfelejtett gyerek. A történet során nézőként is megsajnáljuk, sőt megszeretjük ezt a korábban megvetett, gyűlölt, kefebajszú kisembert. A mesteri tempóban adagolt információkból feltárul róla, hogy tele van traumával, kisebbrendűséggel, keserűséggel, ezekből emelte maga köré a cinizmus áttörhetetlen falát. És hogy ez, ha végre valaki – még ha szemtelen is, mint Angus, vagy túlzottan is szókimondó, mint Mary – emberként tekint rá, akkor a mélyben nagyon is ott van benne is az ember, ott a pedagógus, sőt a humanista.

UIP-Duna Film

Nem kevésbé tragikus sors jutott a Da’Vine Joy Randolph által lehengerlően alakított Marynek sem, akiről először csak annyit tudunk, hogy fanyar humorú, szókimondó, láncdohányos, sokat ivó szakács, mégis, a tekintetében állandóan ott a melegség, az fajta megértés, ami talán csak a nőket jellemzi. Ő az, aki éppúgy leteremti a tanárt, hogy ne beszéljen kegyetlenül a diákokkal, mint ahogy leteremti a diákot is, ha valamit helytelenül tesz vagy mond. És ő az, aki egyfajta pótédesanyja lesz mind a kettőnek.

Gyorsan kiderül, hogy korán elvesztette férjét, és nemrég az – épp a Bartonba járó – fiát is. Ő a vietnami háborúban esett el, amiről ebben az elzárt iskolában valószínűleg annyit sem tudtak a diákok, mint arról, hogy vannak olyan családok, akik nem tudják taníttatni a gyerekeiket, ugyanis nincs pénzük rá, így egyes kortársaik kénytelenek katonának állni az attól remélt egyetemi bejutás érdekben. (Vagy ha a Bartonba lepasszolt gyerek nem állja meg a helyét, akkor a katonaság és Vietnam az alternatíva, ahogy ez Angust is fenyegeti.)

Két órán keresztül ott van Mary minden mozdulatában, minden arcrezdülésében a mélységes gyász és az igazi emberség. A film egyik legszebb jelenete az, amikor a hármas kiruccan a közeli Bostonba, ahol Mary találkozik a húgával, és egymást vigasztalva ölelkeznek. Na, itt az, hogy vígjáték, már végképp nem jut eszünkbe a könnyeinktől.

UIP-Duna Film

Nem lehet panasz Dominic Sessa alakítására sem, bár elsőre engem zavart, hogy túl felnőttes a kinézete egy zavart, esendő, nyegle, állandó csínytevő diák szerepére. De annyira el tudta fogadtatni mindezt, hogy ezen kis zavaró momentumon átlendült az ember. Állítólag Angus egyébként eredetileg 15 éves lett volna, de épp Sessa miatt írták át 18 évesre. Benne van a karakterében a világ ellen lázadó, de valójában saját magával küzdő későkamasztól a belső fájdalmak által feszített magányos, családi melegségre vágyó gyermeki lelkű majdnem felnőttig minden.

És ezt családi melegséget végül ez a három ember, ebben az elzárt környezetben (illetve a kis, tulajdonképpen illegális bostoni kirándulásuk során) találja meg, miközben a közös élményeik mindhármukból a legjobbat hozzák ki.

Payne pedig a legjobb filmjét hozta ki ebből a helyzetből, egy keserédes csodát. Aminek a címe vélhetően (és nagyon is megérdemelten) többször elhangzik majd az Oscar-gálán a díjazottak között is.