Reisz András a havazásról: Nincs itt semmi látnivaló

2023.12.07. 10:47
Reisz András meteorológus a szerda óta tartó havazásról az Indexnek elmondta: senkit sem érhetett váratlanul a csapadék, bár elismerte, hogy az elmúlt években nem volt túl gyakori a hóesés télen sem. Az is kiderült, hogy jövő héten újabb hidegfrontra számíthatunk.

Csütörtök reggelre hótakaró fedte be szinte az egész országot. A hajnali havazás fennakadásokat okozott országszerte: kidőlt fák és leszakadt vezetékek miatt nehézkes a tömegközlekedés, több alsóbbrendű út járhatatlanná vált hóátfúvások miatt. Ezért telefonon kerestük Reisz András meteorológust, aki elárulta, holnap már átvonul felettünk a csapadékzóna, így a havazás hamar véget érhet.

A fennakadásokról azt mondta, senkit sem érhetett váratlanul a havazás, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat időben jelezte a csapadék érkezését. Azt is kiemelte, hogy nehéz pontos becslést adni a csapadék mennyiségére vonatkozóan, de narancs riasztás volt érvényben, ami 20 centiméter feletti hótakarót jelenthet – ez szintén helytálló volt.

Az előrejelzések pontosak voltak, ezek alapján már napokkal előre tudni lehetett, hogy Miklós-napon a Dunántúlon, valamint a fővárosban esni fog a hó.

A fennakadások oka szerinte abban keresendő, hogy az elmúlt néhány évben Magyarországon nem igazán tapasztaltunk hóesést, ami miatt kevésbé lehetnek magabiztosak a közlekedés téli felkészítésében a hatóságok.

Ha eddig nem, akkor most miért esik a hó?

Ahogyan azt már korábban megírtuk, egy mediterrán ciklon csapadékzónájából indult a havazás. Rákérdeztünk arra is Reisz Andrásnál, hogy az elmúlt szinte „hómentes” évek után miért tapasztalhatunk ilyen hóesést. A meteorológus elmondta, minden tél más, vannak periódusok, amikor a telek csapadékmentesek, ködösek, szürkék, esősek, illetve vannak telek, amelyek csapadékosabbak, amire példaként a 2013-as évet hozta fel. Elárulta, hogy 2013 telén szinte nem is volt olyan nap, amikor ne esett volna valamiféle csapadék. 

Azonban szerinte a nagy meteorológiai szolgálatok sem tudnának jelen pillanatban választ adni arra, hogy miért esett kevesebb csapadék az elmúlt években. 

a mostani havazásról elárulta, hogy semmi extrém nincs benne. 

A hó olvad is, hófúvás is csak elvétve jelentkezik, tehát „a jelenlegi időjárás egy teljesen normális decemberi hóesésként fogható fel”.

Jövő héten jön a hidegfront

A további időjárásról elmondta, hogy a karácsonyi csapadékról szóló előrejelzések még nagyon kezdetlegesek, egyelőre a havazás esélye ötvenszázalékos.

Azonban most vasárnap még előfordulhat hóesés, egyes helyeken eső, majd egy enyhülés következik be a jövő héten, ami csütörtökig tart, gyakori széllel, esővel.

Ezt követően megint hidegebb, de száraz idő következik, nagyobb hóesésre egyelőre úgy tűnik, hogy nem lehet számítani.

A hóhelyzettel kapcsolatos legfrissebb híreinket itt találja.

(Borítókép: Olvasói fotó)