Az ÁSZ illegálisnak találta az ellenzéki pártok külföldi kampánytámogatását

2023.12.07. 13:43
Az összefogás pártjainak folyósított 260 millió forintos támogatásrész felhasználását illegálisnak találta az Állami Számvevőszék, ezért azt kirótta büntetésnek.

Az összeget a hat párt között egyenlő arányban osztanák el az összefogás hat pártja – DK, Momentum, MSZP, Jobbik, Párbeszéd és LMP – között, ami egyenként 43,5 millió forintos bírság kifizetését jelenti. A 444.hu-nak ezt úgy értékelték, hogy a Fidesz el akarja lehetetleníteni őket. A lap tudomása szerint most kapták meg az Állami Számvevőszéktől a 2022-es országgyűlési választások külföldi kampánytámogatásának ügyében indított első körös vizsgálatának eredményét. 

Ahogy mi is beszámoltunk róla, hogy idén nyáron hidegzuhanyként érte az összefogás pártjait az ÁSZ részletjelentése, miszerint 3,2 milliárdos bírság kifizetésére kötelezné őket tiltott pártfinanszírozás felhasználása miatt, amennyiben beigazolódik, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) ebből fizette az ellenzéki kampány költségeit. A számvevőszék szerint 1,7 milliárd forint érkezhetett külföldi forrásból, a büntetés pedig a törvények alapján ennek duplája.

Zsarolásnak tűnik a számvevőszék eljárása

– fogalmazott a Népszavának az összefogás korábbi miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter, aki szerint ezzel a jövő évi választások előtt próbálják az ellenzéki pártokat anyagilag ellehetetleníteni.

Ehhez Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója hozzáfűzte: eközben a Fidesz korlátlanul használhat fel közpénzeket propagandaszervezetein keresztül. Ez képmutatás – értékelte. Véleménye szerint az ÁSZ szabályai nem jók, nem tesznek lehetővé erős vizsgálatot a kormánypárt esetében, miközben az ellenzék megbüntetésekor megfelelően tudja hatáskörét gyakorolni. Az Állami Számvevőszék a lap megkeresésére azt válaszolta, hogy a pártok észrevételeinek beérkezése után adnak részletes tájékoztatást.