szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tisztességtelennek tartották a szerződési feltételeket.

A fogyasztók számára indokolatlanul hátrányos feltételeket szabott egy veszprémi, csomagszállítással foglalkozó cég a bíróság szerint, ugyanis általános szerződési feltételeik (ÁSZF) gyakorlatilag előre kizárták a kártérítési felelősségét és a helytállási kötelezettséget – derül ki a Veszprém Vármegyei Főügyészség közleményéből. 

Mint írják, a vállalkozás több ismert futárszolgálat ajánlatát jeleníti meg a weboldalán, ezek összehasonlításával tudják a megrendelők a legkedvezőbb szolgáltatást kiválasztani, ami után a cég veszi fel a kapcsolatot a fuvarozóval és rendeli meg a szolgáltatást. 

Vizsgálata során az ügyészség több kivetnivalót is talált az ÁSZF-ben, például azt, hogy a megrendelők számára egyoldalúan hátrányos határidőt szabtak a kárigény bejelentésére, valamint indokolatlan követelménynek tartották a küldemény értékének számlás igazolását (az ugyanis sok esetben nem is állhat rendelkezésre). Emellett azt állították, ellentmondásos tájékoztatással szembesülhettek azok az ügyfelek, akik valamilyen probléma esetén közvetlenül vették fel a kapcsolatot a csomagszállító céggel és a határidőn túli fizetés késedelmi kamatának mértéke se volt egyértelműen meghatározva. 

Közleményében az ügyészség kiemelte, ezeket a feltételeket tárgyalás nélkül kellett elfogadniuk a megrendelőknek ahhoz, hogy igénybe tudják venni a szolgáltatást. A bíróság arra kötelezte a közvetítő céget, hogy a jövőben ne alkalmazzák a tisztességtelen feltételeket, valamint felszólította, hogy saját költségén adjon ki közleményt honlapján és valamilyen országos hírportál felületén az elmarasztaló ítéletről. 

Nyitóképünk illusztráció.