Nagymamát és unokáját gázolta halálra egy teherautó az M0-son

2024.03.07. 09:55
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfival szemben, aki 2023 januárjában az M0-s autóúton az általa vezetett teherautóval figyelmetlenségből átlépte a záróvonalat, és nem vette észre időben a leállósávban álló autó mellett tartózkodó gyalogosokat. A balesetben az elgázolt nő és a gyermek is életét vesztette.

A vádirat szerint a vádlott tavaly január 8-án nappal a XV. kerületben, az M0-s autóúton közlekedett tehergépkocsival az M3 autópálya irányából az M31 autópálya irányába.

Időben ezt megelőzően ugyanezen az útszakaszon a vádlottal azonos irányban haladt egy személygépkocsi, amely azonban defektet kapott, ezért az autóút leállósávjában, a záróvonaltól nagyjából 0,6 méter távolságra megállt. A sofőr a járműben maradt, a másik két utas – egy nő és egy kiskorú gyermek – azonban kiszállt az autóból, és a defektes kerék mellett – részben a záróvonalat is érintve – guggoltak.

A vádlott eközben közeledett a leállósávban veszteglő jármű felé, aminek során azonban – mivel sávot akart váltani – nem előre, az úttestre figyelt, hanem huzamosabb időn át a bal oldali visszapillantó tükörbe nézett. A tervezett sávváltás és a visszapillantó tükör figyelése olyan mértékben elvonta a vádlott figyelmét, hogy az egyenes nyomvonalról letérve a jármű jobbra tartva, a leállósáv irányába kezdett haladni, majd a záróvonalat is átlépte.

A vádlott nem észlelte a záróvonal átlépését, ezért a jármű jobb oldalával mintegy 9 másodpercen keresztül haladt a leállósáv területén. A vádlott a leállósávban álló autótól már csak kb. 45 méter távolságra volt, amikor észlelte a gépkocsi mellett tartózkodó utasokat. A sofőr ekkor a tehergépkocsit balra kormányozta, a balesetet azonban már nem tudta elkerülni, a teherautó jobb elejével elütötte a gyalogosokat.

A baleset következtében a nő a helyszínen, a gyermek pedig a kórházba szállítását követően életét vesztette.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a tehergépkocsi vezetőjét halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtandó fogházbüntetés kiszabását, valamint járművezetéstől eltiltást indítványoz a vádiratban.