szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

223 millió forintért adta el az állam az egykori kormányüdülőt, majd 1285 millió forinttal támogatta a felújítását.

Már azt sem lehet tudni, hogy ki a tulajdonosa annak a lovasberényi kormányüdülőből lett hotelnek, amelyet 223 millió forintért adott el az állam, majd felújítását 1285 millió forinttal támogatta. A szálláshelyet több, Pintér Sándorhoz köthető cég is birtokolta, a jelenlegi tulajdonos részvényesei azonban nem ismertek – írja a 24.hu

A lap szerint ez azért van, mert a lovasberényi hotelt már korábban is birtokló, az állami támogatást is megkapó Gyám 2019 Zrt.-nek nincsen legalább 50 százalékos tulajdonosa, a kisebb tulajdonrésszel rendelkezők pedig nem szerepelnek a részvénykönyvben, csupán a közös képviselő neve, aki nem más, mint Ormai János ügyvéd.

A cég tulajdonosa és vezérigazgatója a támogatás idején Lajtár József István korábbi büntetés-végrehajtási vezető volt. Az egykori kormányüdülőt a Tasnádi László egykori rendészeti államtitkár által vezetett Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. szerezte meg az államtól, innen került Lajtár tulajdonába, majd ismeretlen részvényesek birtokába.

A 24.hu cikke arra is emlékeztet, hogy a lovasberényi hotel nem nyilvános pályázaton nyert el állami támogatást, hanem úgynevezett egyedi döntésű kérelem alapján. Ezzel a módszerrel a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázati azonosító nélkül oszt ki akár milliárdos, vissza nem térítendő támogatásokat – emlékeztet a lap.