„Szétvertek” – Kalapáccsal püfölték, harapófogóval tépték ki a fogait – állítja egy jászkarajenői férfi – videó
A férfi szerint egy régebbi lopás miatt bántották, de azt állítja, annak nem ő volt az elkövetője / Fotó: RTL
Egy jászkarajenői férfi azt állítja, harapófogóval húzták ki a fogait, boxerrel és kalapáccsal verték, aztán kútba dobták. Azt mondta, megállt mellette az utcán egy autó, amiből falubeli férfiak szálltak ki, akik megkötözték, majd két órán át kínozták őt.
Ezeket látta már?
A férfit szerint azután támadták meg, hogy csütörtök reggel elindult fáért. Amikor végre hazaért, a családja egyből hívta a mentőket, akik kórházba szállították és ellátták. A férfit késő estig hallgatták ki a rendőrségen.
A sebesült áldozat azt állítja, egy helyi gazdálkodó és az emberei álltak meg mellette az utcán, akik kiugrottak a kocsiból, majd „szétverték”. Mint elmondta az RTL Híradónak, két órán át különböző módszerekkel kínozták, majd bedobták egy kútba, ahonnan csak nagy nehezen tudott kimászni. Szerinte egy régebbi biciklilopás miatt bántották, de azt állítja, nem ő volt az elkövető.
A rendőrség nyomozást indított, egyelőre egy gyanúsítottat hallgattak ki.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább