Újabb edzőt menesztettek az olasz bajnokságban – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) rossz szériája maitt egyre hátrébb csúszó Lecce a legutóbbi vereség után menesztette a vezetőedzőjét…

(Photo by Maurizio Lagana/Getty Images)

Miután a Lecce az elmúlt hétvégén hazai pályán vesztett alsóházi rangadót a Hellas Verona ellen, a klub vezetősége a hétfői napon úgy döntött, hogy felmentette a munkavégzés alól a vezetőedzőjét, Roberto D’Aversát.

A salentóiak kispadjára tavaly nyáron kinevezett 48 éves tréner 30 mérkőzésen vezette a Leccét, irányításával a csapat hat mérkőzést nyert meg 10 döntetlen és 14 vereség mellett. A Lecce hiába állt korábban stabilan a középmezőnyben, az elmúlt hetekben hullámvölgybe került, melyből már hosszabb ideje nem tudott kijönni, és miután az utolsó 12 fordulóban csak egyeten meccset nyert meg, hátracsúzott az utolsó bennmaradó helyek egyikére.

D’Aversa a vasárnapi mérkőzés lefújását követően összeszólalkozott az ellenfél játékosaival, a tréner pedig nemes egyszerűséggel lefelejte Thomas Henry-t.

A lapátra tett edző korábban a Virtus Lanciano, a Parma és a Sampdoria szakmai munkáját irányította.

A Lecce legutóbbi vereségét követően 28 forduló alatt szerzett 25 pontjával a 15. helyet foglalja el a 20 csapatos mezőnyben, és csupán egyetlen ponttal előzi meg a már kieső helyen álló Frosinonét.

fociclub

A Újabb edzőt menesztettek az olasz bajnokságban – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.