szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Frankfurtban 600, Münchenben 400 járattörlésre lehet számítani.

A Lufthansa mintegy ezer járatának törlésére számít kedden és szerdán a légiutas-kísérők kétnapos sztrájkja miatt, aminek következtében összességében nagyjából 120 ezer embernek kell átterveznie az utazását – közölte a német légitársaság.

A munkabeszüntetés főként a két legnagyobb csomóponton, Frankfurt és München repülőterén vezethet fennakadásokhoz. Frankfurtban 600, Münchenben 400 járattörlésre lehet számítani.

A légiutas-kísérőket képviselő UFO szakszervezet a hétvégén szólította fel munkabeszüntetésre a Lufthansánál és a Lufthansa Cityline-nál dolgozó, nagyjából 19 ezer tagját.

Az UFO elsősorban 15 százalékos béremelést követel legalább másfél éves futamidejű szerződések mellett a légiutas-kísérőknek. A szakszervezet emellett az inflációt ellensúlyozó, mintegy 3000 eurós prémiumért és magasabb jutalékokért is küzd.

A budapesti repülőteret üzemeltető Budapest Airport honlapja szerint a keddi frankfurti járatokat már törölte a Lufthansa.

A Lufthansánál nem a mostani az első sztrájk, a földi személyzet február elején és közepén, majd a múlt héten is sztrájkolt a béremelésért, ezek több száz járat törlésével jártak.