szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az áldozatokat korábban védő ügyvéd szerint ugyanis az, amit K. Endre tett, ebben a formában nem számít bűncselekménynek Magyarországon.

Novák Katalin kegyelmi botránya
Még a kormánypártok soraiban is komoly felzúdulást keltett, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a bicskei gyermekotthonban történt pedofil ügy egyik érintettjének, K. Endrének. A botrányba Novák Katalin, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott. Az ügy legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.
Friss cikkek a témában

A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az RTL Házon kívül című műsorának vasárnapi adását. A műsorban rejtett kamerás felvételeket mutattak arról, hogy a bicskei pedofil ügyben érintett, és később elnöki kegyelmet kapó egykori igazgatóhelyettes, K. Endre találkozik az egyik áldozattal és megpróbálja rávenni, hogy mondja kamerába, a volt igazgatóhelyettes nem követte el azt, amiért elítélték. Magáról a riportról itt írtunk bővebben.

A fiút korábban védő jogász szerint azonban a történteknek nem lesz jogi következménye, mivel az, amit K. Endre tett nem számít Magyarországon bűncselekménynek – derül ki az RTL Híradóból.

Az áldozatok egykori ügyvédje, Gál András arról beszélt az RTL Híradónak, hogy “ennek a büntetőjogi minősítése, amit K. Endre most az utóbbi napokban csinált, ez az öngól”. Ugyanakkor szerinte semmilyen következménye nem tud lenni. “Hiszen ez egy hamis tanúzásra felbujtásnak az előkészülete körülbelül. És az előkészület ebben a bűncselekményfajtában nem büntethető” – mondta az ügyvéd.

Bűncselekményről szerinte akkor lehetne beszélni, ha a felvételeket egy perújrafelvételben is használnák. Ráadásul “egyetlen egy tanúnak a másmilyen vallomása miatt nem hiszem, hogy egy perújításban felülmérlegelné a bíróság a korábbi ítéletet” – mondta Gál András.

A teljes riportott ezen a linken lehet megnézni.