szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Eközben még javában folyik a sárlavina miatti rendőrségi vizsgálat, és a károsultakhoz sem jutottak el a megsegítésükre elkülönített állami pénzek.

A recski bányában bányaművelés a korábbi lendülettel folytatódik, holott a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja, hogy van-e személyi felelőse a tavaly júniusi sárlavinának – írja a Népszava.

Idén februárban négy, március első két hetében pedig kettő robbantás volt a bányában.

A lap úgy tudja, hogy a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával folyó nyomozás részeként eredetileg február végéig kapott határidőt

  • a bányászati szakértő az igazságügyi szakértői vélemény előterjesztésére;
  • a kirendelt épületszerkezeti és ingatlan értékbecslő arra, hogy helyszíni szemlét tartson az ingatlanokról.

Ami a károsultak ügyének rendezését illeti, kormány 500 millió forintot különített el a Recsken károsodott lakóingatlanok helyzetének rendezésére, és az MR Lakásalapra bízta a feladatot, de az erről szóló támogatási szerződést még nem írták alá.

Sass Gyula Levente az MR Lakásalap  társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős vezetője a Népszava megkeresésére azt közölte, hogy zajlanak az egyeztetések a recski polgármesterrel és az érintett lakókkal, akik nem akarnának máshova költözni, ha garanciát kapnának arra, hogy a sár többé nem önti el a házukat.

Ahogy arról a hvg.hu korábban már beszámolt, 2023 elején nyitották újra a kőbányát Recsken, ami – a figyelmeztetések ellenére – nem sokkal később, egy júniusi vihar után sárlavinát zúdított a falura. Az iszap elborította az utcákat, és befolyt több házba is. Később vizsgálat indult, de a rendőrség felmentette Kósa Lajos barátjának, Fiák Istvánnak a bányáját.

A bánya üzemeltetője, az Andezit-Bau Bányászati Kft. 2021-ben kapta meg 5 éves időtartamra a környezetvédelmi engedélyt, a bánya művelése 2022 novemberében kezdődött meg.

Az állami vizsgálat szerint több szempontból is szabálytalanul működött a bánya, ahonnan a recski sárlavina indult, de a bányacég nem ismeri el, hogy kárt okozott volna, szerintük az időjárás tehet mindenről.

Megkérdezték a kormányt, miért nem zártak be egy szabálytalanul működő NER-közeli céget, a választ inkább eltolták maguktól

Hiszen a vizsgálatot egy, a kormánytól teljesen független állami intézmény végezte, így nincs is beleszólásuk.