Gazdaság
Dömötör Csaba: a magyar turizmus rekordközeli eredményt ért el idén
Már megközelítette azt a rekordot, amelyet a járvány és a háborúk előtt, 2019-ben felállított.
2023.12.08 00:30MTIA magyar turizmus az év eddig eltelt időszakában már megközelítette azt a rekordot, amelyet a járvány és a háborúk előtt, 2019-ben felállított - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
Dömötör Csaba a turizmus, vendéglátás területén a legmagasabb állami kitüntetésnek számító Kőrösi Csoma Sándor-díj átadásán úgy fogalmazott: a díjazottak arra vállalkoztak, hogy "tovább meséljék a magyarok történetét és bemutassák hazánk legszebb arcvonásait. Nap mint nap útra kelnek, hogy bemutassák azt, amit az őseink ránk hagyományoztak".
A magyar turizmus sok lábon áll, sokak sokféle tapasztalatán, és leginkább a díjazásra méltó szakemberek munkabírásán - mondta, és megköszönte a díjazottak helytállását.
Dömötör Csaba az ágazat eredményeit méltatva kiemelte: a válságok és háborúk tépázta időszakban a most díjazott szakemberek erőfeszítéseinek is köszönhetően a turizmus a vendégéjszakák alapján megközelítette azt a rekordszintet, amelyet a járvány és háborúk előtt 2019-ben felállított, jelenleg alig 2 százalékra van az ágazat az eddigi legjobb évétől. A nyári szezon minden ellenkező sugalmazás ellenére különösen erősnek bizonyult: hatmillióan fordultak meg a hazai szálláshelyeken, 6 százalékkal többen, mint a 2019-es rekordévben. Minden remény megvan arra, hogy a magyar turizmus ereje jövőre minden korábbinál nagyobb legyen - vélekedett.
Erdei Bálint, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmus stratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese kiemelte: a vendégéjszakák száma idén már bőven meghaladta a 35 milliót, október végéig 1,5 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest. December végéig pedig még tovább emelkedik, sikeres év lesz az idei a turizmusban - mondta.
Hozzátette: az elismerést érdemelt szakemberek egyszerre testesítenek meg nemzetközi színvonalú szakmai és emberi minőséget. Sikerük azért is örömteli, mert azt igazolja, hogy a turisztikai pálya választása Magyarországon is kínál olyan karrierlehetőséget, amiért érdemes itthon tevékenykedni - mondta.
Kőrösi Csoma Sándor Nagydíjban hatan részesültek, ezen felül Talentum-díjat és Életműdíjat adtak át, így a turizmus 12 kiválósága vehetett át kitüntetéseket a csütörtöki eseményen.
A Kőrösi Csoma Sándor-díjat 2019-ben hívta életre az ügynökség az ágazat területén végzett kiemelkedő szakmai teljesítmények elismerésére.
Az Életműdíjat Szepsy István és ifj. Szepsy István a magyar borászatért, borturizmusért tett évtizedes, kimagasló tevékenységért, a Tokaji Borvidék leghíresebb pincészetében végzett világszintű, értékteremtő, példamutató munkáért, Magyarország és a Tokaji Borvidék hírnevének öregbítéséért és a prémium tokaji borok fejlesztéséért érdemelte ki.
Talentum díjat kapott Dalnoki Bence, a Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjének bronzérmese, kimagasló gasztronómiai tevékenységéért, Magyarország hírnevének öregbítéséért.
Nagydíjat vehetett át Barna Ádám innovatív, vidéki gasztronómiai tevékenységéért, a magyar konyha hagyományainak éltetéséért. Gyulai Miklós a Magyar Atlétikai Szövetség elnökeként a budapesti Atlétika Világbajnokság pályázatának és megszervezésének vezetőjeként végzett munkájáért érdemelte ki a Nagydíjat. Hodik Adrienn és Hodik Tibor, a Natura Hill Zebegény slow food bistro és butik hotel fenntartható, ökológiai szemléletű működtetéséért részesült az elismerésben.
Szintén Nagydíjjal jutalmazták Szabadfi Szabolcsot a pékszakma iránti elkötelezettségéért, annak újszerű népszerűsítéséért. Szerencsés Györgyi, Szepesi Péter és Gyűjtő Ádám a kétútközi Graefl-kastély fenntarthatóság és slow life jegyében való működtetéséért, a közösségépítésben vállalt kimagasló tevékenységéért vehette át a díjat. Tuboly Andrea a zalaegerszegi Tourinform Iroda turizmusszervezési feladataiban végzett példaértékű munkájáért érdemelte ki a kitüntetést.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:40 NAK-MAGOSZ: megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06