Az Indian Wells-i kiesés után: Marozsán nem csalódott

MH/MTI
2024. március 13. szerda. 9:53

„Remekül játszott, a saját teniszemet inkább erős közepesnek mondanám. Az elejétől kezdve dominált a pályán, de egy ideig tartani tudtam vele a lépést, és azután is igyekeztem visszakapaszkodni, hogy elvette az adogatásomat. Ahogy előnybe került, fellazult a játéka, így végképp nem adott nekem teret, nem tudtam utolérni. Az első szett végétől már könnyű pontokat sem adott” – idézte fel a történteket a 24 éves magyar, hozzátéve, a végén sem veszítette el a hitét, 2:4-nél volt két bréklabdája, és sajnálja, hogy egyik sem jött össze, mert akkor talán szorosabb lehetett volna meccs.

A Hajdúszoboszló SE sportolója kifejtette, így sem csalódott, mert igazán nagy hibái nem voltak a találkozón, amiket pedig elrontott, azok más ellen sem férnek bele.
„Egyszerűen nehezebb volt olvasni a játékát kemény pályán, mint a római salakon, jól felépítette a taktikáját. Nehezebb volt kibontakoznom, főleg mivel nagyon dinamikusak voltak az adogatásai. Nem nagyon bántották a ritörnjeim, a saját szerváimmal küzdöttem, de így is nagy élmény volt ekkora pályán játszani. Mégiscsak a címvédőtől kaptam ki” – jelentette ki Marozsán Fábián.

Hozzátette, kifejezetten örül annak, hogy sikerült a pontjait megvédenie – tavaly ugyanis ebben az időszakban Antalyában challenger-tornát nyert, így kellett most a jó eredmény. Közölte, remek játékosokat győzött le Kaliforniában, és a második fordulóban a 24. kiemelt Nicolas Jarry ellen szett- és brékhátrányból fordított egy rangos tengerentúli tornán, amelyen korábban még nem játszott, tehát szokatlanok voltak a körülmények.

Ami a folytatást illeti, a következő megméretés a „Sunshine Double” – így nevezik az Indian Wells-i és miami nagy versenyt – második állomása lesz Floridában. Egyelőre nem tudja, mikor utazik át az Egyesült Államok keleti partjára, mivel a hét második felében bemutató páros minitornát is rendeznek Indian Wellsben, és ha talál partnert, akkor részt vesz rajta.

Marozsán a 2023-as római és sanghaji verseny után harmadszor jutott a 16 közé 1000-es tornán.

Írta a Magyar Hírlap