Szoboszlai Dominikkel tuningol a Magyar Telekom

forrás: Prím Online, 2024. március 13. 20:33

Hosszú távú együttműködést kötött a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, a Liverpool középpályása, Szoboszlai Dominik és a Magyar Telekom. A megállapodás első lépéseként a válogatott sportoló és a Telekom arra biztatja a magyarokat, hogy a nehéz körülmények ellenére ne adják fel, hanem használják a bennük rejlő képességeket, azaz éljenek a “tuning” lehetőségével.

Az elmúlt évek eseményei hatással voltak az emberek világlátására és gondolkodásmódjára, mely a társadalomban is leképeződött. A tanult tehetetlenség egy olyan mentális állapot, amely megrekedéshez, stagnáláshoz vezethet, ahelyett, hogy a lehetőségek kerülnének előtérbe. A Magyar Telekom arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenkiben megvan az a képesség, hogy a saját életének az alakítója legyen. Ehhez pedig apró lépesek is elegendőek, melyek az élet különböző területeit jobbá teszik, azaz tuningolják.

 

A Telekom kiemelten fontosnak tartja ezt az üzenetet, illetve az ezzel kapcsolatos viselkedésváltozást, ezért egy olyan partnert keresett, aki hitelesen tudja megszólítani az országot és személyiségével, életútjával maga is megtestesíti mindezt. Így esett a választás a magyar labdarúgó válogatott csapatkapitányára, Szoboszlai Dominikre. 

 

„A sportra és a digitalizációra egyaránt igaz, hogy konzisztens lépésekkel fejlődhetünk. Szoboszlai Dominik példája megmutatta az egész világnak, hogy magyarként is el lehet jutni a topligáig, elszántsággal és kitartással minden akadály leküzdhető. Együttműködésünk révén arra szeretnénk inspirálni az embereket, hogy bízzanak magukban, és tegyék meg a céljaik felé vezető első lépéseket, mert képesek rá” – fogalmazott Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója. 

 

 

A Magyar Telekom évek óta a változó világhoz és az ügyfelek igényeihez alakítja a szolgáltatás- és termékkínálatát, üzlettereit és ügyfélkiszolgálását. A vállalat küldetésének tekinti a magyar társadalom digitális fejlesztését és azt, hogy megmutassa, miként lehet a technológiát úgy használni, hogy az az embereket előre vigye és a hétköznapokat segítse. Ez a törekvés maga a tuning, ami a mostani reklámkampány fő motívuma: kis változtatás is elég ahhoz, hogy előre lépjünk, legyen szó az élet bármely területéről.

 

„A kampánnyal a lakosságnak szeretnénk üzenni, hogy ne adják fel, képesek elérni a céljaikat. Hiszünk a kommunikáció erejében és úgy gondoljuk, hogy egy olyan nagy márkának, mint a Magyar Telekomnak társadalmi felelőssége, hogy támogassa, inspirálja az embereket. A hosszú távú célunk az, hogy a digitalizáció segítségével tuningoljuk Magyarországot: támogatást, digitális jóságokat adjunk az ügyfeleknek, melyekkel jobbá tehetik az életüket” – tette hozzá Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

 

Szoboszlai Dominik, akinek ez az első reklámfilm szereplése, kiemelten fontosnak tartja, hogy egy olyan ügy mellé áll, amelyben példát és motivációt tud adni az embereknek:

 

„Nagyon örülök, hogy én lehetek ennek a kampánynak az arca és hogy ezzel indul a több éves együttműködésem a Magyar Telekommal. Ez egy olyan üzenet, amihez nagyon őszintén tudok csatlakozni. Egyben jó lehetőség is számomra, hogy szólhatok a magyar emberekhez, és biztathatom őket arra, hogy vegyék észre a lehetőségeket a saját életükben. Ahogy ők hisznek bennem, úgy én is hiszek bennük, hogy képesek elérni az álmaikat“ – fejtette ki Szoboszlai Dominik.

 

A reklámfilm forgatásán készült exkluzív videó:

 

 

A reklámfilm 2024. március 15-től kerül a televíziókban adásba.

Kulcsszavak: Magyar Telekom kampány

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55