Az orosz sportminiszter a bojkott ellen szólalt fel

MH/ MTI
2024. március 14. csütörtök. 17:05

„Az az álláspontom, hogy nem szabad elszigetelni, kizárni magunkat és bojkottálni az olimpiai mozgalmat” – jelentette ki a TASZSZ hírügynökségnek Oleg Matyizin. – „Meg kell őriznünk minden lehetőséget a párbeszédre és versenyeznünk kell.”

A miniszter hozzátette, hogy mindenképpen meg kell várniuk a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végleges döntését az ügyben.

A NOB egy éve előzetesen indítványozta, hogy – semlegesként – engedjék vissza az orosz és fehérorosz sportolókat a nemzetközi versenyekre azzal a megkötéssel, hogy csak olyanok indulhatnak, akik nyilvánosan nem emeltek szót Oroszország ukrajnai háborúja mellett, és nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel vagy a nemzetbiztonsági szervekkel. A javaslat szerint a két ország sportolói csak egyéni számokban versenyezhetnének, csapatsportágakban nem.

Orosz részről korábban Sztanyiszlav Pozdnyakov, a nemzeti olimpiai bizottság elnöke a sportminiszterhez hasonlóan nyilatkozott.

„Soha nem fogunk a bojkott útjára lépni” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok kardozó Pozdnyakov, aki azonban a NOB szankciót sem felejtette el bírálni.

„Hangsúlyozzuk ugyanakkor, hogy a NOB által szabott feltételek nem igazságosak és elfogadhatatlanok” – tette hozzá.

Írta a Magyar Hírlap