Megtalálta új edzőjét a Lazio – sajtóhír

Maurizio Sarri lemondása után a Lazio egyelőre megbízott edzőt nevezett ki, de hamarosan fény derülhet az új hosszútávú tréner kilétére…

(Photo by Christian Liewig – Corbis/Corbis via Getty Images)

Egybehangzó olasz sajtóbeszámolók szerint a Lazio a hétvégi forduló után a csapat nélkül Igor Tudort fogja kinevezni új vezetőedzőjének, ám a soron következő, Frosinone elleni mérkőzésen még a megbízott edzőként irányító Giovanni Martusciello vezetheti a csapatot.

A 45 éves horvát szakember legutóbb a 2022-2023-as idényben az Olympique Marseille edzője volt, azonban a francia bajnokságban elért harmadik helyezés után távoznia kellett. Tudor azt megelőzően a Serie A-ban is dolgozott, több alkalommal volt az Udinese edzője, de ígéretes munkát végzett a Hellas Verona kispadján is. Ezen kívül több ízben irányította egykori nevelőcsapatát, a Hajduk Splitet és dolgozott Törökországban is.

Az egykori 55-szörös horvát válogatott középpályás aktív karrierje nagy részét a Juventusnál töltötte 1998 és 2004 között.

A Lazio az utolsó négy tétmérkőzését elvesztette, miután a Bayern München elleni BL-nyolcaddöntős vereség mellett az utolsó három bajnokiján kikapott. Az előző idényben második helyen végző csapat így 28 forduló után ötvenszázalékos mérleggel csak a kilencedik helyen tanyázik az olasz bajnokságban.

A Football Italia forrásai szeirnt Tudor a 2024-2025-ös szezon végéig írhat alá a rómaiakhoz, megállapodása további egy évvel opcionálisan meghosszabbítható lesz.

fociclub

A Megtalálta új edzőjét a Lazio – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.