Pénteken Berlinben találkoznak a Weimari háromszögnek nevezett tömörülés (Franciaország, Németország, Lengyelország) vezetői és a találkozó tétje a közelmúltban megromlott német-francia kapcsolatok helyreállítása – írja a Politico.

Az elmúlt hetekben a Taurus robotrepülőgépekkel kapcsolatos botrány, a német kormány elhatárolódása ezek Ukrajnába küldésének tervétől, valamint Emmanuel Macron francia államfő azon kijelentése, miszerint nem zárható ki nyugati katonák Ukrajnába vezénylése, éket vert Párizs és Berlin közé. A pénteki csúcstalálkozó azért is fontos, mert sokan arra számítanak, hogy a veterán uniós diplomatának számító Donald Tusk majd megtalálja a módját annak, hogy kibillentse a holtpontról az egymással jelenleg szembenállni látszó német és francia álláspontot.

Ugyanakkor sok jel utal arra, hogy a Scholz-Macron viszony helyreállításához még Tusk is kevés lesz, miközben a mostani szakadás rosszabbkor nem is jöhetett volna Európa számára, hiszen Donald Trump visszatérése a Fehér Házba jelenleg már nem az egykori elnök vágyálmának, hanem nagyon is reális eshetőségnek tűnik.

Ez pedig annak a lehetőségét is magában hordozza, hogy Európa 2025 januárjától magára marad az Oroszország elleni küzdelemben. Sőt, valójában már most is ez a helyzet áll fenn, hiszen még mindig nem sikerült átnyomni a republikánusok ellenkezése miatt az amerikai Kongresszuson azt a 60 milliárd dolláros támogatást, amire az ukránoknak jelenleg mindennél jobban szükségük lenne. Ennek megfelelően pedig Európának kellene pótolni, ha nem is teljesen, de legalábbis részlegesen ezt a hiányt.

Macron ebben partner is lenne, hiszen azóta sem másította meg korábbi kijelentését, sőt, azóta azt is hozzátette, hogy egy esetleges orosz győzelem Ukrajnában veszélyezteti Európa és Franciaország biztonságát, továbbá Európa hitelességét is a nullára csökkentené. A harcias francia megközelítéssel szemben Berlin lényegesen óvatosabb és azt is hozzáteszik a lap forrásai, hogy a nézeteltérés mélyén valójában az húzódik meg, hogy Macron és Scholz nem igazán bíznak egymásban.

Míg a német kancellár továbbra is arra számít, hogy Washington tovább őrködik majd Európa biztonsága fölött, addig Macron inkább azt szeretné, ha az öreg kontinens végre ismét a saját lábára állna.

Bár mindennek a gazdasági optikája ezalatt teljesen másik képet mutat, hiszen míg az ukrajnai háborús hozzájárulás oroszlánrészét a németek és a lengyelek adják, addig a franciák hozzájárulása, legalábbis a Berlinből érkező támogatások tükrében egészen csekélynek tűnnek. 

A német és a francia államfő sajátos viszonyát így jellemezte a Német Külügyi Tanács kutatója: „Minél inkább törekszenek arra, hogy egy működőképes munkakapcsolatot alakítsanak ki, annál inkább válik egyre személyesebbé az ellentétük”.

A szembenálláson az sem segít, hogy szöges ellentétet képez a két politikus kampánystratégiája is, amivel ráfordulnak a 2024-es európai parlamenti választásokra. Scholz a békekancellár szerepébe helyezkedett bele, míg Macron, nem utolsó sorban azért, hogy kifogja a Franciaországban ismét feltörekvő szélsőjobboldal vitorlájából a szelet, egy keményvonalasabb oroszpolitikát preferál.

Persze a történetben benne van az is, hogy Donald Tusk felismerte, hogy ha Trump tényleg valóra váltja a fenyegetéseit és kivonul a NATO-ból, akkor a hagyományosan oroszellenes lengyel politikának szüksége lesz egy B-tervre, ezt pedig a harcias Macron szolgáltathatja. Vélhetően az sem használ a Párizs-Berlin viszonynak, hogy a keménykedő francia diplomácia éppen a tradicionálisan német érdekszférának számító kelet-közép-európai régióba teszi be ezzel a lábát.