Szerződéses vállalás megsértése és reklámriport miatt bírságolt a Médiatanács

forrás: Prím Online, 2024. március 15. 13:55

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa legutóbbi ülésén hivatalból indított eljárásai mellett nézői bejelentés alapján is intézkedett.

Nem tett közzé megfelelő mennyiségű közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezzel megsértette szerződéses vállalásait 2023. november 20­-26. között a Szolnok 92,2 MHz helyi vételkörzetű, kereskedelmi jellegű Aktív Rádió – állapította meg a Médiatanács március 12-ei ülésén. A rádiót működtető médiaszolgáltatót, a Viacom Kft-t a testület ezért 160 000 forint bírsággal sújtotta és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére kötelezte. Mivel a jogsértés ismételt volt, a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére 50 000 forint bírságot rótt ki a Médiatanács.

 

Eljárás indult a TV2-vel szemben, mert a december 16-án sugárzott „Trendmánia – 9. évad – 40. rész” című műsorszámban reklámriportnak tekinthető módon a cég egyik üzlethelyiségében mutatták be az epizódot támogató szépségipari vállalkozás termékeit. A karácsony előtt sugárzott műsorszám szerves részét képező információk túlmutattak a támogatói üzenet megengedhető keretein, mivel bizalmat ébreszthettek a nézőkben a támogató cég termékei iránt, és elősegíthették azok beszerzését.

 

Nézői bejelentésre vizsgálta a Médiatanács az Aranyifjú című romantikus török drámasorozat több epizódját is a korhatár-besorolás megfelelősége szempontjából. A testület úgy találta, hogy a 17–18 óra közötti kezdettel, 12 éven aluliak számára nem ajánlott minősítéssel sugárzott műsorszámok megfeleltek a III. korhatár-kategóriában előírt szempontoknak.

 

A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36