Több mint 80 kórház üzemeltetését veszi át a KEF

2023.12.08. 10:23
Január elsejétől 81 kórház üzemeltetési feladatait látja el a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság. A KEF szerint az intézkedés minőségjavulást és költséghatékonyságot eredményez majd.

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) felmérte azokat a kórházakat, ahol azonnali intézkedésekre és energiahatékonysági beruházásokra van szükség. Ennek értelmében a KEF főigazgató-helyettese, Bodó Attila Pál közölte:

29 budapesti, és 52 vidéki kórház üzemeltetését veszik át a jövő évtől.

Az Infostart hozzátette, az erről szóló megállapodást a vármegyei kórházak 85-90 százalékával, a fővárosiak közül pedig mindegyikével megkötötték.

A főigazgató-helyettes szerint 

az Ellátási Főigazgatóság minőségjavulást remél a feladatok átvételével.

„Belterületen körülbelül 4 millió négyzetmétert és 3-5 ezer ingatlant, külterületen pedig 1,5–2 millió négyzetméter közötti ingatlanállományt fogunk üzemeltetni” – mondta Bodó Attila Pál, aki arról is beszélt, hogy szerinte az országos tevékenység hosszú távon költséghatékonyságot is eredményez.

Hozzátette, az orvosi műszerek, orvostechnikai eszközök működtetése és karbantartása, valamint az egészségügyi hűtőberendezések, az orvosi gázhálózat, a csőposta és a háztartási kisgépek üzemeltetése továbbra is a kórházak feladata marad.

Bodó Attila arról is beszélt, hogy a személyi állomány átvételére a jogszabály nem mondott ki általános munkajogi jogutódlást, így 2024. január 1-jétől nem tudnak automatikus jogutódlással átvenni kollégákat a KEF állományába. Mint mondta, erre lehetett megoldásként áthelyezést alkalmazni, illetve azok, akik korábban a kórházi infrastruktúra üzemeltetésével foglalkoztak, a szolgáltató partnereknél jelennek majd meg.

Bodó Attila elmondta, a finanszírozásban egyetlen változás lesz jövő év első napjától, mégpedig, hogy a KEF és a kórházak között finanszírozási elszámolás nem lesz, a KEF az intézmények üzemeltetéséhez szükséges forrást a központi költségvetésből kapja.