szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Stockholm és a közelében lévő 14 sziget között fog utasokat szállítani a Candela új kompja, már 2024-től. A jármű 55 km/h-val szeli a habokat.

Másfél évvel ezelőtt mutatkozott be a világ leggyorsabb elektromos kompja. A Candela P-12 Shuttle-t arra tervezték, hogy a Svédország mellett lévő szigetek között szállítsa az utasokat.

Az IFLScience azt írja, a sikeresnek nyilvánított tesztidőszak után a Candela Technology AB nevű vállalat egy Stockholm melletti gyárban kezdheti meg a vízi jármű sorozatgyártását. A cég szerint a Candela P-12 a maga 55,5 km/h sebességével nemcsak a leggyorsabb ilyen hajó a világon, hanem egyúttal leghatékonyabb elektromos hajó is.

Az akár 92 km megtételére is képes jármű képes kiemelkedni a vízből, ami miatt jelentősen csökken a közegellenállás, így gyorsabban és nagyobb távolságokra képes eljutni, mintha hagyományos módon közlekedne.

A fedélzeti számítógépes rendszer kiszámolja a szél sebességét és a hullámok magasságát, és azok hatását a hajótest koordinálásával igyekszik kiküszöbölni. Ennek eredményeként az utasoknál jóval kisebb a tengeri betegség kialakulásának esélye, kevésbé lehetnek rosszul a fedélzeten.

A jármű 30 utas befogadására alkalmas, de lehet vele kerékpárt és babakocsit is szállítani. Az ára 1,7 millió euró körül mozog, ami jelenlegi árfolyamon 646 millió forintnak felel meg. Ez nagyjából annyi, mint egy hagyományos, belső égésű motorral szerelt komp költsége, de jóval olcsóbb, mint más elektromos megoldások.

Candela Technology AB

A Candela P-12-ből készül egy kisebb, Business változat is, amelyre 12–20 fő fér fel. Hogy ez mennyibe fog kerülni, egyelőre nem tudni.

A komp 14 sziget és Stockholm között ingázik majd, a tervek szerint 2024-től a tömegközlekedési hálózat szerves része lesz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.