A stressztől tényleg megőszülhetünk, de a folyamat visszafordítható

ősz, őszül, megőszül
Az ősz és fehér hajszálak bizonyos körülmények között valóban visszanyerhetik a színüket
Vágólapra másolva!
A haj a legtöbbünk esetében természetes módon veszít pigmenttartalmából, ahogy öregszünk. Gyakran gondoljuk azt, hogy ebben a stressz is szerepet játszhat, ám ezt egészen a közelmúltig nem sikerült ténylegesen kimutatni. Egy tanulmány azonban végre bizonyítékkal szolgált.
Vágólapra másolva!

Meglepőt árult el az öregedés biológiai folyamatairól

Az őszülő és fehér színű hajat jellemzően az okozza, hogy a hajhagymáinkban lévő pigmentsejtek az öregedés során lassan elhalnak, ami a melanin nevű pigment hiányát jelenti. Akad azonban némi bizonyíték arra, hogy más tényezők is befolyásolhatják ennek a termelődését.

Bár a tudósok egereknél már kapcsolatot találtak a stressz és az ősz hajszálak között, azt eddig nem sikerült egyértelműen bizonyítani, hogy ez az embernél is így történik. A korábbi, tizennégy önkéntes bevonásával készült tanulmány viszont erős bizonyítékkal szolgál arra, hogy ez valóban megtörténik.

Ráadásul úgy tűnik, hogy amint az emberek kevésbé stresszesek, bizonyos mértékig a hajszínük is visszatérhet.

Úgy tűnik, az őszülés összefüggésben van a stresszel, de visszafordítható Forrás: Getty Images/iStockphoto/YURI ARCURS PRODUCTIONS (YURI ARCURS PRODUCTIONS (Photographer) - [None]/Jay Yuno

És bár a kutatók nem állítják, hogy a korral járó őszülési folyamatot vissza lehet fordítani, de az új eredmények taníthatnak nekünk valami meglepőt az öregedés biológiai folyamatairól.

– mondta Martin Picard, a Columbia Egyetem viselkedés-orvostanának docense a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Emellett arról is tanúskodhatnak, hogyan befolyásolja ezt a természetes folyamatot a stressz.

A vizsgálatban összesen tizennégy egészséges önkéntes vett részt, akik 9 és 65 év között jártak, és a hajszálaik már mutatták az őszülés vagy a fehéredés bizonyos jeleit. A kutatók azonban megjegyzik: eredményeik nem feltétlenül vonatkoznak a lakosság teljes egészére.

A stressz okozza a hajszín változását

Az eLife tudományos szaklapban publikált tanulmány során az önkéntesek hajszálait egy speciálisan kifejlesztett, nagy felbontású szkennelési technikával elemezték a pigmentvesztés jelei szempontjából. Ez a technika a szembetűnő őszülés mellett a kis mértékű színváltozásokat is kimutatta, ami a szakemberek elmondása alapján azt jelezte,

ha a pigmentvesztés egyszer már elkezdődött, akkor sem mindig folytatódott.

Amikor a színváltozásokat összehasonlították az önkéntesek egy maroknyi csoportja által kitöltött stressznaplókkal (ez az elmúlt tizenkettő hónapjuk stresszes és stresszmentes időszakainak naplózását jelentette), a kutatók némi összefüggést találtak a stressz ciklusai és a haj pigmentációjának változása között a vizsgálat néhány résztvevőjénél.

Az ősz és fehér hajszálak bizonyos körülmények között valóban visszanyerhetik a színüket Forrás: Getty Images/Patrik Giardino/Patrik Giardino

– mutatott rá Picard a szinte hihetetelen eredményre.

A tudósok több száz fehérjét elemeztek a hajszálak belsejében, és kapcsolatot találtak a fehér hajszálak és a mitokondriumokkal kapcsolatos több fehérje – az energiafelhasználás és az anyagcsere-feszültség mutatója – között. Ezt az összefüggést már korábban is észlelték, és

alátámasztja azt az elképzelést, miszerint a stressz okozza a hajszín változását.

A szakemberek az eredményeket egy matematikai modell segítségével több emberre és korosztályra is kiterjesztették. Eredményeik azt mutatták, hogy az ősz és fehér hajszálak bizonyos körülmények között valóban visszanyerhetik a színüket.

Bár ez ellentmond egy másik, egereken végzett vizsgálatnak, az egerek és az emberek közötti szőrtüszőbiológiai különbségek magyarázhatják az ellentmondást.