Párizs 2024 – Doppingellenes tájékoztatót tartott a HUNADO

MH/MTI
2024. március 20. szerda. 11:55

Az Új trendek, jogszabályok a dopping világában, és kihívások a doppingellenes harcban a párizsi olimpiai játékok előtt című előadás közvetítéséhez több mint 490-en csatlakoztak, köztük sportolók, edzők, masszőrök, sportszakemberek; a szakmai fórumon így több mint 500-an vettek részt – írta honlapján a MOB.

A tájékoztatón való egyszeri részvétel – a következő május 29-én várható – az egyik feltétele a MOB közgyűlése által is elfogadott, olimpiai részvételhez, nevezéshez szükséges minimum követelményeknek.

„A Magyar Olimpia Bizottság az olimpiai események tekintetében is a tiszta felkészülést és versenyzést támogatja, zéró toleranciát hirdet a tiltott teljesítményfokozás tekintetében” – olvasható a közleményben.

„Április 18-án hatályba lépnek a párizsi olimpiára vonatkozó doppingellenes szabályok és eljárások. Az olimpiai versenyidőszak 2024. július 19. és augusztus 11. között tart. Versenyidőszakban több tiltott szer szerepel a tiltólistán” – hívta fel a figyelmet az antidopping-csoport vezetője.

Tiszeker Ágnes a prezentációjában áttekintette az aktualitásokat, irányelveket, doppingvétségeket, a versenysportra vonatkozó doppingellenes irányvonalakat. Számos konkrét, ismert példát említve beszélt a biológiai útlevélről, a tiltólistáról, a holléti információkról és vétségekről, az ellenőrökkel és szervezetekkel való együttműködésről, az adminisztrációs hibákról, a mellékhatásokról, az EPO veszélyeiről, az egészségügyi kockázatokról (trombózis, embólia, infarktus), a (vér)mintavételekről, a WADA-kódexről, az eltiltásokról, szankciókról, az objektív (sportolói) felelősség elvéről, a gyógyászati célú mentességről (TUE-engedély), a függőséget okozó szerekről, a nagy kockázatú készítményekről, valamint az edukációs lehetőségekről. Tiszeker Ágnes felhívta a figyelmet arra is, hogy az étrend-kiegészítőket használatuk előtt mindig be kell vizsgáltatni.

Elhangzott, hogy a mintákat tíz évig megőrzik, azokat évek múltán újraértékelhetik, ezek az eredmények újabb doppingvétségeket vonhatnak maguk után.

A 2024-es olimpiát július 26. és augusztus 11. között rendezik a francia fővárosban, Magyarország jelenleg 125 kvótával vagy részvételhez szükséges szinttel rendelkezik.

Írta a Magyar Hírlap