Közel két évig nem is beszéltek: Megszólalt húgáról Young G Béci, megdöbbentő amit közölt
Sokan ezt nem is sejtették.
Rácz Bélát (Young G-t) és Szadai-Rácz Ildikót a ValóVilág negyedik szériájának testvérpárjaként ismerhettük meg annak idején. Az egykori realityszereplők most a Blikknek meséltek arról, hogyan alakult a kapcsolatuk az elmúlt években, ugyanis mint kiderült, volt, hogy évekig nem is beszéltek egymással.
"Sok minden változott akkor az életünkben, én akkor váltam el a nagyobbik lányom édesanyjától. Akkor volt közel két év, amikor nem beszéltünk, de nagyon hiányzott. Úgy békültünk ki, hogy nem akartam megmagyarázni, nem volt értelme beszélni róla. Egyre jobban nyitunk egymás felé, egyre többet beszélünk a problémákról is, és nem is kérdés, hogyha baj van, ott vagyunk egymásnak. Teljesen más, amikor gyerekek nélkül tudunk találkozni például, olyankor sokkal mélyebben tudunk beszélgetni"
– magyarázta a lapnak Young G, húga pedig azt fejtette ki, hogy mivel már mindkettőjüknek saját családja van, nyilván nem olyan szoros a kapcsolatuk, mint például a ValóVilág alatt vagy után, amikor mindenhová együtt mentek.
"Bécinek is rengeteg dolga van. Két hete elvitt egy meditációs estre, meg is lepődtem, nagyon jó volt. Amikor együtt vagyunk, abból mindig nevetés van. Béci nagyon szeret piszkálni, én meg nem hagyom magam, megy az adok-kapok. Mindig is én maradok a kicsi hugi"– tette hozzá.
További részletek a Blikken.
Ezeket olvastad már?
Most jelentette a Palota: Kamilla királyné azonnal felfüggesztette a teendőit
Sokat fognak zokogni ezek a csillagjegyek: nyárra teljesen elszegényednek
Jön a világvége? Már nincs sok hátra, elmondta az időutazó, mi vár az emberiségre júniusban
Sokáig küzdött hiába a gyermekért Pataki Zita – és akkor ott, a kocsiban jött az óriási fordulat
Akkora a boldogság! Ábel Anita és párja együtt jelentették be a kamerák előtt
Megdöbbentő fordulat! Hilda helyett ismert tévést választott a Házasság első látásra Lacija
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl