szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

A volt köztársasági elnök vehette át az első Orbán-kormány által létrehozott Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, valamint a Mol-csoport idei díját.

A korábbi díjazottak között volt Tőkés László, Kozma Imre, Václav Klaus volt cseh államfő és Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár, valamint megosztva Deutsch Tamás és Kónya Imre, illetve Lezsák Sándor és Szájer József.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Áderről azt mondta, ő „azon szerencsések közé is tartozik, akik nem tétlenül nézték e történelmi változásokat, hanem tevékenyen részt vállaltak azokban”. Meghatározó szerepe volt abban - emelte ki -, hogy a Fidesz egy alternatív, antikommunista, liberális mozgalomból egy polgári, kereszténydemokrata, konzervatív párttá vált. Ugyancsak meghatározó szerepet játszott abban, hogy a 2002-es országgyűlési választásokat követően ellenzékben a jobboldal egyben maradt és meg is tudott erősödni. Áder a rendszerváltoztatás utáni Magyarország ötödik köztársasági elnökeként tíz éven át szolgálta a hazáját, és tevékenysége "mércét teremtett" - tette hozzá.

Schmidt Mária történész, a XXI. Század Intézet főigazgatója köszöntőjében kijelentette, hogy "a magyar emberek érdekeit csak olyan ember tudja szívvel és lélekkel képviselni, akinek magyar szíve van, és akinek szilárd értékrendjében a magyar nemzeti érdekek az elsők. Áder János ilyen ember" – fogalmazott.

Schmidt Mária kitért arra is, hogy jövő évtől kezdve bővítik a díjazottak körét. Azt mondta, a rendszerváltoztatás óta eltelt évtizedekben kimagasló teljesíményt felmutató államférfiakat, politikusokat és közéleti embereket is szeretnének a kitüntetettek között tudni.

Áder János megköszönve az elismerést kijelentette: az elmúlt 35 évben igyekezett hasznára válni Magyarországnak és a magyar nemzetnek, és - úgy fogalmazott - ha Isten megsegíti, ezután is így tesz.

A 2009-ben létrehozott kitüntetést olyan jeles személyeknek ítélik oda, akik az elmúlt évtizedekben kiemelkedően sokat tettek a közép-európai népek szabadságáért.

Ádernek gratulált a Facebookon Novák Katalin is.