Vastag Tamás: "Nem a haláltól félek, hanem az itt maradókat féltem"
Sok egészségügyi kihívással küzd, de a fiait nem félti, a felmenőit nem hibáztatja.
Pozitívan áll az élethez Vastag Tamás, annak ellenére, hogy meg kellett küzdenie egy genetikai betegséggel, fejlődési rendellenességgel, és a jobb veséjén is találtak már jóindulatú daganatot.
– Valamennyi esélye mindig van annak, hogy a betegségek öröklődnek, de a természet arra törekszik, hogy a jó géneket vigyük tovább, így szerencsére náluk nincsenek ilyen gondok – utal nyolcéves Sándor Samura és hatéves Péter fiára az énekes, hozzátéve, hogy a felmenői között sem volt jellemző a betegeskedés, véleménye szerint a genetikai rendellenességek inkább a környezeti hatásoktól jönnek elő.
Nem fogom fel tragédiaként a problémáimat, ez hozzászokás kérdése.
(...) Fizikailag semmit nem változtatnék magamon, inkább a belsőmön. Jó lenne kevesebbet rágódni mindenen. A mentális egészség nagyon fontos, és szerencsére jól kezelhető.
Mi történt ott? Vastag Tamás: „A szüleink pengével az éjjeli szekrényükön aludtak”
A betegségek kapcsán értelemszerűen előkerül a halál gondolata is, amiről szintén megvan a véleménye:
– Nem a haláltól félek, hanem az itt maradókat féltem. Mintha egy szerkezet egyik fogaskereke lennék, és attól félek, mi lesz a többiekkel, ha ezt a fogaskereket egyszer kiveszik.
via hot!
Ezeket olvastad már?
Joshi Bharat megmutatta 17 évvel fiatalabb szerelmét – itt az első közös fotó
Itt a nagy nyári időjárás-előrejelzés. Főhet a fejünk, de nem tesszük zsebre amit hoz
Kiakadtak a nézők a Zsákbamacska műsorvezetőjére: "Szerintem itt be is fejezte a pályafutását"
Karsai Dánielről jött a hír: ami most kiderült
Most jött a borzasztó hír: rákos Tompos Kátya
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl