Ilyen sármos volt Balogh Levente barna hajjal és kecskeszakállal: soha nem látott, régi képekkel köszöntötték fel a születésnapján a lányai – fotók
Balogh Levente 55 éves lett / Fotó: RTL
Balogh Leventét a legtöbben ősz hajjal és arcszőrzet nélkül szokhatták meg, azonban a lányai olyan fotókkal köszöntötték fel a születésnapján, melyeket eddig még nem lehetett látni róla.
Ezeket látta már?
Balogh Levente az elmúlt időszakban már nem csak a vállalkozásait és az üzleteit vezeti sikeresen, hanem a televíziózásba is belekóstolt, hiszen évek óta szerepel a Cápák között-ben, illetve idén új évaddal jelentkezett Az álommeló is az RTL-en, amelyben elnöki asszisztenst keres magának.
„Nincs miről beszélni” – Balogh Levente nem kegyelmezett, azonnal hazaküldte két elnökiasszisztens-jelöltjét: sírva távoztak – videó
A milliárdos nem gyakran beszél a magánéletéről, de olykor eldicsekszik a gyönyörű feleségével, a gyermekeivel vagy éppen az unokájával. A befektetőnek a három lánya, Szimóna, Tiffany és Sophie után született egy kisfia is 2021-ben, így négy gyermekkel büszkélkedhet el. Levente ma ünnepli az 55. születésnapját, ennek alkalmából pedig nosztalgiáztak egyet a lányai a közösségi oldalaikon. Az üzletember a 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában osztotta tovább azt a régi fotót, amit Sophie tett közzé vele még kislány korából. A kép azért is érdekes, mert így még nem láthatták az édesapát a követői, hiszen kecskeszakálla volt évekkel ezelőtt.
Másik lánya, Szimi egy külön posztolt szentelt neki, ahol jobbra kattintva a második fotón szintén kislányként látható, Leventének pedig jóval hosszabb haja volt, mint most, illetve barna tincsei.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább