Kiderült: ekkor temetik Gyenesei Istvánt – A gyászoló család különös kéréssel fordult a temetés résztvevőihez
Gyenesei Istvánt április 6-án temetik / Fotó: Zsolnai Péter
Gyenesei Leila a közösségi oldalán osztotta meg, mikor temetik el az édesapját, Gyenesei Istvánt.
Ezeket látta már?
Mi is megírtuk már a szomorú hírt, miszerint életének 76. évében, március 21-én elhunyt Gyenesei István. A Somogyért Egyesület elnöke, korábbi megyei elnök, országgyűlési és kaposvári önkormányzati képviselő, önkormányzati miniszter évek óta rákbetegséggel küzdött, a könyökhajlatában kialakult rosszindulatú daganat miatt amputálni is kellett a jobb karját, de így is sokáig harcolt a gyilkos kórral. Lánya, Gyenesei Leila a búcsú üzenetében megemlítette, hogy édesapja végig hitt a gyógyulásában, ugyanis örökmozgó volt, tele élettel és imádott alkotni.
Gyász: megrendítő üzenettel búcsúzik a lánya Gyenesei Istvántól
A szintén aktív és mindennapjaiban pörgős Leila a közösségi oldalán most arról számolt be, hogy pontosan mikor és hol vesznek végső búcsút Istvántól.
"Az élet törvényeivel megbékélve fájó szívvel tudatjuk, hogy Dr. Gyenesei István lelkét magához ölelte a Teremtő. Végső búcsút 2024. április 6-án (szombaton) a kaposvári Nagyboldogasszony Székesegyházban 10:30-kor kezdődő püspöki gyászmisén veszünk tőle. Ezt követően 12:00 órakor kísérjük utolsó útjára a kaposvári Keleti Temetőben. A gyászoló család tisztelettel kéri a jelenlévőket, hogy egy-egy szál fehér virággal búcsúzzanak" - tudatta a kérésüket.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább