Siker: így ért véget négy magyar űrhajósjelölt izolációs tréningje
A jelöltek egy sor aprólékosan kidolgozott tudományos és gyakorlati feladatot hajtottak végre sikeresen /illusztráció: Pixabay
Sikerrel zárult a négy űrhajósjelölt hatnapos izolációs tréningje, amelynek célja a jelöltek felkészítése volt az űrutazással járó kihívásokra.
Ezeket látta már?
A HUNOR - Magyar Űrhajós Program Facebook-oldalán pénteken azt írta, hogy az izolációs tréning az űrhajós alapképzés része, amely a megfelelő pszichológiai hatás elérése céljából egy, a jelöltek számára ismeretlen helyszínen, a külvilágtól és külső hatásoktól teljesen elzárt környezetben zajlott a HUNOR-program, a Terrorelhárítási Központ és a Semmelweis Egyetem szakértőinek szervezésében.
A 48 négyzetméteres konténerlétesítményben a szakemberek a Nemzetközi Űrállomáson érvényesülő feltételekhez és a feladatvégzés körülményeihez hasonló feltételeket teremtettek: a szűkös helyiségekben kevés erőforrás állt rendelkezésre, emellett a munkarendet, a mindennapi munkavégzést és rutint, valamint a tisztálkodást és az étkezést is az űrbéli körülményeknek megfelelően kellett végrehajtani.
Külön munkaterületeken végezték a tudományos kísérletek modellezését, míg a közösségi tér az étkezés és a fizikai edzés helyszíneként szolgált. Külön alvókörlet és hangszigetelt pszichológiai szoba is kialakításra került.
A közlemény szerint az űrhajósjelöltek egy sor aprólékosan kidolgozott tudományos és gyakorlati feladatot hajtottak végre sikeresen, amelyek célja, hogy a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tapasztalt körülményeknek megfelelő környezetben készítsék fel a következő magyar űrhajóst az űrutazásra. A jelöltek olyan tudományos feladatokat szimuláltak, mint gyógyszer- és anyagtudományi kísérlet, 3D-nyomtatás, valamint rádiótechnikai és áramlástani folyadékkísérlet.
A szimulációs gyakorlatok bizonytalansági és vészhelyzeti elemeket is tartalmaztak, így a jelölteknek a másodperc töredéke alatt kellett döntéseket hozniuk.
A Terrorelhárítási Központ kiképzőtisztje az űrhajósjelöltek parancsnokaként koordinálta a feladatokat, figyelte a jelöltek mentális állapotát, valamint az alvásmegvonásra és a stresszhelyzetekre adott reakcióit, mialatt a szakemberek egy irányítóközpontból kamerák segítségével kísérték figyelemmel a jelöltek tevékenységét, pszichológiai és fizikai állapotát a nap 24 órájában - olvasható a fotókkal illusztrált Facebook-bejegyzésben.
(MTI)
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Itt a csodálatos hír: Kunovics Katinka férjhez ment
Hoppá! Az ismert műsorvezetővel jött össze a TV2 sztárja, nem titkolják már a kapcsolatukat
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
"Te sem vagy kivétel..." - Molnár Áron keményen visszavágott Hajdú Péter posztjára, nagy súlyú dolgokat mondott ki