USA
New York több ezer rendőre vett részt az intézkedés közben lelőtt kollégájuk temetésén
Több ezer rendőr vett részt szombaton annak a New York-i rendőrtisztnek a temetésén, akit hétfőn napközben közúti ellenőrzés közben Queens városrészben egy óvadékkal elengedett bűnöző lőtt le.
2024.03.31 14:15MTIJonathan Diller búcsúztatásán a becslések szerint összesen mintegy 10 ezer ember vett részt a nagyváros közelében, Long Island-en, Massapequa Park kisvárosában. A gyászmenetet rendőrmotorok vezették fel, és New York tűzoltói is megjelentek a temetésen, ami egyben néma tiltakozássá vált az erőszakos bűncselekmények növekedése ellen.
New York város polgármestere, Eric Adams - aki korábban maga is rendőrtiszt volt -, hősnek nevezte az elhunytat. Az áldozat elkötelezettségét hangoztatva felidézte, hogy miután halálos lövés érte, folytatta az intézkedést, és próbálta lefegyverezni a gyanúsítottat.
Jonathan Diller özvegye búcsúztatójában, többi között változást sürgetett a bűnüldözési politikában. Úgy fogalmazott: "hány rendőrnek és családjának kell még végső áldozatot hoznia, mielőtt elkezdjük megvédeni őket?".
A rendőrtiszt lelövésével gyanúsított Guy Rivera-t hétfőn a kora esti órákban Jonathan Diller és járőrtársa arra akarta figyelmeztetni, hogy gépkocsijával tiltott helyen, egy buszmegállóban várakozik. Amikor a járőrök felszólították, hogy hagyja el az autót, tüzet nyitott és hasba lőtte a 31 éves rendőrt. Rivera korábban már 21 alkalommal volt letartóztatásban, a járműben vele tartózkodó férfinak szintén többször volt már dolga a rendőrséggel a beszámolók szerint.
A bűncselekmény vitát indított New York megengedőnek mondott büntetőpolitikájáról, ami magába foglalja az óvadéki reform visszafordítását. Ez a kritikusok szerint visszaeső bűnözők könnyített szabadlábra helyezésével végződik.
Jonathan Diller két év után az első rendőrtiszt volt New York városban, akit szolgálatteljesítés közben halálos lövés ért.
A temetést megelőző két napban a kisváros halottasházában a rendőrtiszt emlékére virrasztást tartottak, ahol csütörtökön megjelent Donald Trump volt elnök, a republikánusok nem hivatalos elnökjelöltje, aki találkozott a családtagokkal, újságírók előtt pedig a törvény és rend megerősítését sürgette.
Pénteken a virrasztás helyszínére ellátogatott Kathy Hochul, New York állam demokrata kormányzója, aki a megjelent videófelvételek szerint megérkezése után az épület előtt röviden szót váltott a családtagokkal, majd sarkon fordult és autókonvojával távozott. Sajtóhírek szerint a családtagok azt közölték vele, hogy jelenlétét nem tartják kívánatosnak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06