Hazaküldték, mégis visszatért: nem várt fordulat a Next Top Model Hungary műsorában
Újabb lehetőséget kapott.
Egy héttel ezelőtt a zsűri úgy döntött, hogy a klipforgatáson bemutatott tánctudása és a stúdiófotózáson elkészült képe alapján hazaküldi Keveházi Lilit, ám a legutóbbi adásban újra feltűnt a már kiesett lány, éppen amikor Tenerifén álltak a zsűri előtt a modelljelöltek.
Végleg vége. Megszólalt a Next Top Model Hungary kiesője: „Nem tudom, mi volt az a pont…”
Kiderült, Lili ismét versenyző lett, mivel a Next Top Model Hungary zsűrije időközben meggondolta magát, és adott egy második esélyt Keveházi Lilinek.
„Miután kisétáltál a stúdióból, azóta azon tanakodunk, hogy jó döntést hoztunk-e. Itt van a helyed a műsorban! Kapsz egy újabb esélyt. (…) Azzal mentetted meg a helyzetet, ahogy te reagáltál a kiesésre. Egy felnőtt nő volt ott. Nem egy kislány, aki valakinek meg akar felelni. Itt van a helyed a műsorban, és ebben mindannyian hiszünk. Hoztunk egy döntést, amit most megváltoztatunk. És ez csak neked köszönhető” – indokolta az ítészek egyike, Merő Péter.
Lili visszatérése miatt azonban nem egy, hanem két lánynak kellett távoznia aznap a versenyből.
Ezeket olvastad már?
Férje adta be a válókeresetet, miután Várkonyi Andrea beleszeretett egy másik férfiba
Augusztusra várja a gyerekeket Mikes Anna: csodálatos hírt osztott meg Krausz Gábor szerelme
Gyors hír jött a Palotából: a hercegné életéről van szó
Hírt adott magáról Tompos Kátya! Súlyosabb a betegsége, mint gondolnánk
Tömören üzente meg Mikes Anna, de mindent látni a fotón
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Döbbenet, az ő szívét is összetörte Várkonyi Andrea!
Harry herceg és III. Károly király - Vége: helyrehozhatatlan a kapcsolatuk