Az amerikaiak átkeresztelték Vukot, de nem vitték túlzásba

359
2023.12.10. 06:26
1981. december 10-én mutatták be a mozikban a Vuk című rajzfilmet, ami gyerekként sokunk kedvence volt, és az idők során egy olyan kortalan alkotássá vált, amely még 2023-ban is ugyanúgy megállja a helyét, mint négy évtizeddel ezelőtt.

A Vuk az a mű, amellyel kisiskolás korában szinte elsőként találkozik mindenki, mivel a Fekete István által írt, a kis Vuk felnőtté válását nyomon követő regény akár egy gyerek felcseperedésének szakaszaival is párhuzamba állítható. A történet elsőként 1940-ben jelent meg a Csí című gyűjteményes kötet egyik írásaként, majd az író 1965-ben önálló könyvként is kiadta. Arra azonban hosszú éveket kellett várni, hogy rajzfilm is készüljön az alkotásból.

A mű szereplői először a Füles rejtvénymagazinban tűntek fel még 1972-ben, majd a Dargay Attila rendezte, a regény címét viselő rajzfilm a Pannónia Filmstúdió gyártásában készült el 1981-ben. A mozis premiert megelőzően ugyanazon év áprilisában egy négyrészes sorozatot adtak le a tévében a rókacsalád történetéből, ami epizódonként húsz percet tett ki, csak ezután jött a játékfilm.

A Vuk a mozikba 1981. december 10-én érkezett meg, és az 1980 utáni magyar filmgyártás legnézettebb alkotásává vált. 1981 és 1989 között 2,4 millióan voltak kíváncsiak rá, ami nagy szó. 1987-ben még angol nyelven is megjelent az Egyesült Államokban The Little Fox névvel, és a Nickelodeon időnként levetítette – bár abban a verzióban Vukot Vicnek hívják. Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy a Vukból készült magyar rajzfilm csak nagy vonalakban követi a regény történetét, mivel kiegészítették további jelenetekkel, illetve egyes esetben le is egyszerűsítették a cselekmény bizonyos pontjait.

A nagy sikeren felbuzdulva a Vukhoz később készült egy folytatás is, ami Kis Vuk címet kapta, azonban ahhoz már számítógéppel készítették el a karaktereket – ezáltal elveszett a mű varázsa, és meg is bukott az egész projekt. Sőt, az 1981-es változatot a rajzfilm megjelenésének harmincadik évfordulóján felújították, majd 2017. június 22-én levetítették a mozikban, ahol azon a napon Vuk-napot tartottak. Amennyiben további érdekességeket szeretne megtudni a mozikban ma 42 évvel ezelőtt bemutatott Vuk című rajzfilmről, tesztelje tudását az alábbi kvízünkben!

(Borítókép: Port.hu)