Óriási dobásra készül a szülinapját ünneplő Bródy János, ledöbbensz, ha megtudod
Bródy János megtöri a hagyományokat.
Az Illés énekesének, Bródy Jánosnak duplán van oka az ünneplésre. Amellett, hogy most töltötte be a 78. életévét, pont 60 éve alakult meg a legendás zenekar. Ezek apropójából úgy döntött, hogy szakít a hagyományokkal és inkább ő ajándékoz másoknak. A manapság visszavonultan élő zenész ugyanis egy új Bródy-dallal szeretné meglepni rajongóit: a Mondd, te mi hiszel című számot ezért pont a születésnapján osztja meg a közönséggel.
Az Illés zenekarban és később a Fonográfban is mindig a születésnaposnak kellett valamilyen ajándékkal felhívni a figyelmet a jeles napra, különben a többiek nem vettek róla tudomást. Akkoriban ez általában alkoholos italokat jelentett, most ebből az alkalomból egy sodró lendületű, klasszikusokat idéző dalt kap a közönségem
– mondta Blikknek Bródy János.
Ez sorsfordító volt: Koncz Zsuzsa elárulta Bródy Jánossal kapcsolatban
Ezeket olvastad már?
"Megtaláltam a nagy Ő-t!" – osztotta meg örömét a Házasság első látásra egykori felesége (fotó)
Semmi előjele nem volt a tragédiának: álmában érte a halál a csodálatos magyar színészt
Megszakad a szív! Katalin hercegné nincs olyan állapotban, hogy Vilmossal tartson, pedig...
Szétszedik a kommentelők Kasza Tibi feleségét: "Maga az igényesség..."
Itt a friss fotó, már tisztán látszik! Kismamapocakot villantott a TV2 sztárja!
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?