Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nem váltotta díjra a jelölését sem Buda Flóra Anna 27 című rövidfilmje, sem a Műanyag égbolt című animációs filmdíj az Európai Filmdíjak átadóján Berlinben, de rangos díjat kapott Tarr Béla, és színpadra állt Borbély Alexandra is. Az Egy zuhanás anatómiája agyonnyerte magát.

A valaha volt egyik legnagyobb rendező, akinek ha csak megemlíted a nevét a barátaid előtt, elnémulnak – így jellemezték az Európai Filmdíjak átadó gáláján Tarr Bélát, aki tiszteletbeli életműdíjat vehetett át szombat este Berlinben, az Európai Filmakadémia (EFA) által szervezett gálán, ahol a hvg.hu is jelen volt.

„Szélsőségesen egyedi”, „gyönyörűek a képei”, „a mozi mestere”, „filmjei a létezés elkerülhetetlen és elviselhetetlen nehézségéről szólnak”, „hihetetlenül releváns és kimagasló életmű”, „az európai film legendája” – csak pár mondat Mike Downey producer, az EFA elnökségének egyik tagja méltatásából, amely megelőzte a díj átadását. A díj az Akadémia megfogalmazása szerint többet ér az „egyszerű” életműdíjnál, Tarr mindössze a hatodik alkotó, aki átvehette a díjat Manoel de Oliveira, Michel Piccoli, Michael Caine, Andrzej Wajda és Costa-Gavras után.

„Kérem, hagyják abba! Könyörgöm!” A rá jellemző, minden feltűnést kerülő módon lépett ezek után színpadra Tarr, miközben a gála közönsége felállva tapsolt. „Sokkban vagyok attól, amit Mike mondott. Nem tudom, mit mondhatnék. Lehet, hogy túlértékelsz” – fordult Tarr Downey-hoz. Aztán mégis eszébe jutott, mit mondhatna. Beszédében beszámolt arról, milyen volt egy átlagos forgatási nap számára, amikor még rendezett filmeket (a Torinói ló című filmje után kijelentette, ezzel lezártnak tekinti életművét, nem áll szándékában több filmet rendezni): egy fagyos, novemberi napon állnak a pusztaságban jéghidegben, mindenkinek ezer gondja van. Akkor miért csináljuk mindezt? – tette fel a kérdést Tarr. „Mert egyszer csak látsz valamit, amit megindít, ami beeszi magát az agyadba, ami a fontos, ami megmozgat, és azt érzed, ezt meg kell mutatnod mindenkinek. Ezért dolgozunk.”

Hozzátette: a gála napjának reggelén fiatal filmkészítőkkel volt találkozója. „A tanácsomat kérték, de nekem nincs tanácsom.

Legyen saját hangjuk, legyenek önmaguk, és küldjék el a picsába a filmipart.

Ha nincs pénzük, az sem baj: vegyék fel a filmet az iPhone-jukkal, vágják meg a számítógépükön, és terjesszék az interneten. Csak az a fontos, hogy szabadok legyenek. Hogy mindnyájan szabadok legyenek” – mondta Tarr, majd levonult a színpadról, tovább könyörögve a közönségnek, hogy ne tapsoljanak már annyira.

A két magyar vonatkozású film nem nyert

Az Európai Filmakadémia (EFA) szombat este 36. alkalommal adta át rangos díjait, amelyet a magyarok nagy része akkor ismert meg, amikor Borbély Alexandra lett Európa Legjobb Színésznője a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért, 2017-ben. A díjat minden páratlan évben Berlinben, minden második évben pedig egy-egy európai városban adják át egy, az Oscar-gála körülményeit felidéző, vörös szőnyeges gálán, ezzel is erősítve azt a képet, hogy

az EFA díja az „európai Oscar-díj”.

A hvg.hu a helyszínen követte a díjátadó gálát.

Idén két magyar vonatkozású filmet jelöltek az Európai Filmdíjra. Európa Legjobb rövidfilmje kategóriájában Buda Flóra Anna 27 című animációja, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Műanyag égbolt című animációs nagyjátékfilmje pedig ebben a kategóriában kapott jelölést. A legjobb animációs nagyjátékfilm díját azonban a spanyol-francia Robot Dreams nyerte el, a legjobb rövidfilm pedig a szintén animációs spanyol-francia Hardly Working lett. A 27 a film rendezőjének megfogalmazása szerint francia-magyar koprodukció, mivel a magyar állam többször is visszadobta a pályázatot, amiben a készítésére kértek támogatást az alkotók, így francia pénzből, francia és magyar alkotókkal kellett elkészíteni. A film megnyerte a világ legfontosabb filmfesztiválja, Cannes nagydíját, az Arany Pálmát. A Műanyag égbolt szintén nyert már fesztiváldíjat, és a rangos Berlinálén mutatkozott be.

Két magyar film esélyes, két magyar már most örülhet - ma adják át az Európai Filmdíjat

Egy magyar rendező olyan díjat vehet át ma este, amit előtte csak hatan kaptak meg, két magyar vonatkozású film esélyes arra, hogy Európa legjobbjának válasszák, a hat éve Európa legjobb színésznőjének választott Borbély Alexandra pedig színpadra lép ma este. A hvg.hu a helyszínről tudósít.

A másik magyar vonatkozású sikert, Tarr Béla tiszteletbeli életműdíját már korábban kihirdették, szombaton már „csak” az átadás volt hátra. Mindezek mellett is volt még magyar vonatkozása az estének: Borbély Alexandra is színpadra lépett. Miután 2017-ben Európa legjobb színésznőjének választották, most ő nyitotta meg a gálát Alina Șerban román színésznővel együtt, és ők adták át a Legjobb Európai Dokumentumfilm díját a Smoke Sauna Sisterhood című, jövőre Magyarországon is látható észt-francia-izlandi filmnek. A filmben nők egy szaunában osztják meg egymással titkaikat. Anna Hints rendező rögtön meg is alapozta a gála hangulatát, mivel közölte, nem beszédet fog mondani, hanem előad egy dalt, és valóban énekelni is kezdett, kórussal kísérve.

A film, ami mindent vitt

„Öregszem, már segítségre van szükségem” – mondta ezután Justine Triet, az Egy zuhanás anatómiája című film – egyébként csak 45 éves – író-rendezője, amikor átvette az elsőként a filmnek ítélt díjat, a legjobb forgatókönyvért, majd elővette a telefonját, hogy arról olvassa fel köszönőbeszédét. Mint elmondta, élettársával, Arthur Hararival a karantén alatt írták a forgatókönyvet: a lezárás időszaka próbára tette a kapcsolatukat, ezért épp arról akartak írni, milyen egy hasonló állapot. „Szerencsére mindketten túléltük” – tette hozzá. Harari élőben, videócseten jelentkezett be, és megerősítette: valóban életben van ő is. Úgy fogalmazott: reméli, a film „több mint francia, inkább európai”. Valamivel később Triet nyerte meg a legjobb rendező díját is.

A cannes-i fesztivál fődíját is elnyerő film, ahogy az várható volt, agyonnyerte magát:

minden kategóriában díjra váltotta a jelölését,

és a már a gála előtt kihirdetett díjak közül is kapott egyet, így összesen öt díjat nyert, köztük a három legfontosabbat, a rendezés, a forgatókönyv és a legjobb film díját. Szinte borítékolható volt az is, hogy a főszereplő, Sandra Hüller nyer, már csak azért is, mert meglepő módon ő kétszer is jelölt volt a legjobb színésznő kategóriájában: az Érdekvédelmi terület és az Egy zuhanás anatómiája külön-külön jelölést ért, így hat jelöltből kettő ő volt. A kérdés csak az volt, díjat valóban az utóbbiért kapja-e meg. Hüller rendhagyó beszédében kijelentette, „a színészet sosem légüres térben történik, mindig befolyásolja mindaz, ami a világban történik”, ezért megkérte a közönséget, némuljanak el vele néhány másodpercre, és „együtt, erősen és élénken képzeljük el a békét”.

Ezek után már senkinek nem jelenthetett meglepetést, hogy az este legfontosabb díját, a legjobb európai filmnek járó díjat is az Egy zuhanás anatómiája nyerte el. Mivel Justine Triet-nek eddigre már nemigen maradt új mondanivalója a sokadik színpadra állásakor, egyesével megköszönte a film összes alkotójának a munkát, mondván, a vágók, operatőrök, producerek és a többiek munkájáról soha senki nem beszél; hogy az igazságtalanságot helyrehozza, a színpadra is szólította az említetteket.

Kritikánk a filmről itt olvasható.

Egy zuhanás, két és fél óra feszültség: az év egyik legjobb filmje a mozikban

Látszólag egy gyanús haláleset utáni nyomozás, de igazából egy súlyos párkapcsolati viszony mélyére ásó pszichodráma a Cannes-i Arany Pálma-díjas Egy zuhanás anatómiája, amelynek már csak a zenéje is hetekig fogja kísérteni a gyanútlan mozinézőt.

A fattyú is három díjat nyert

A legjobb színész díját Mads Mikkelsen nyerte el A fattyú című filmért, amely a korábban kihirdetettek közül a legjobb operatőri munka és a legjobb jelmez díját is elnyerte. Mads Mikkelsen nem tudott jelen lenni Berlinben, ahogyan a 86 éves Vanessa Redgrave sem, aki az életműdíjat vette volna át. Pontosabban át is vette, a lakásában, otthon, lányától, Joely Richardsontól: az eseményt egy videófelvételen örökítették meg. Redgrave köszönőbeszédében arról is beszélt, hogy Tony Richardsonnal közös lánya, Joely milyen csodálatos színésznő a saját jogán is, és hogy mostanában mennyi kiváló film készül Európában és különösen Kelet-Európában.

Mivel a gálán az Oscar-díj átadójával szemben nem korlátozzák a díjazottak felszólalásának időtartamát, és nemhogy nem tiltják a politikai-társadalmi témák emlegetését, de a felszólalásoknak és szöveges betéteknek állandó része a társadalmi problémákról való megemlékezés, a Filmdíj átadója rendkívül hosszú. Ezért aztán a „technikai” díjakat – operatőri munka, vágás, díszlet, jelmez, haj és smink, vizuális effektek –, sőt néhány tradicionálisan a művészdíjak közé sorolt díjat – legjobb filmzene, legjobb hang – is már korábban kihirdetnek.

A gála idei újítása egyébként az volt, hogy az egyes kategóriák jelöltjeit nem egy egyszerű montázzsal mutatták be, ahogy a hasonló díjátadón szokták, hanem különféle jeleneteket rendeztek hozzá: két boxoló beszélt a filmekről, vagy egy társasjátékozni összegyűlő társaság. Az egész gálán ugyanakkor mindig az a legizgalmasabb, amikor a magyar alkotók kategóriái következnek – reméljük, a magyar filmgyártás pártirányba állítása ellenére a jövőben is lesz még lehetőség ezen izgulni.

Az összes díjazott:

  • Legjobb film: Egy zuhanás anatómiája
  • Legjobb forgatókönyvíró: Justine Triet, Arthur Harari (Egy zuhanás anatómiája)
  • Legjobb rendező: Justine Triet (Egy zuhanás anatómiája)
  • Legjobb férfi színész: Mads Mikkelsen (A fattyú)
  • Legjobb színésznő: Sandra Hüller (Egy zuhanás anatómiája)
  • Európai Felfedezés (a Fipresci újságírószervezet díja): How to Have Sex
  • A Fiatal Európai Közönség Díja: Scrapper
  • Legjobb dokumentumfilm: Smoke Sauna Sisterhood
  • Legjobb animációs film: Robot Dreams
  • Legjobb rövidfilm: Hardly Working
  • Legjobb operatőr: Rasmus Videbæk (A fattyú)
  • Legjobb vágás: Laurent Sénéchal (Egy zuhanás anatómiája)
  • Legjobb díszlet: Emita Frigato (La Chimera)
  • Legjobb jelmez: Kicki Ilander (A fattyú)
  • Legjobb smink és haj: Ana López-Puigcerver, Belén López-Puigcerver, David Martí, Montse Ribé (Society of the Snow)
  • Legjob filmzene: Markus Binder (Club Zero)
  • Legjobb hang: Johnnie Burn, Tarn Willers (Érdekvédelmi terület)
  • Legjobb vizuális effektek: Félix Bergés, Laura Pedro (Society of the Snow)