Az Egy nap megmutatja azt a típusú szerelmet, ami a mai világból a legjobban hiányzik...

Megértem magamat, hogy ötvenes éveimben miért nem voltam kíváncsi az Egy nap (One Day) című sorozatra, nem nekem szól, gondolhattam. De másodjára, néhány héttel később, egy romantikus pillanatban túljutottam a film első negyedóráján és bevallom beszippantott.

Beszippantott, és ennek személyes oka is volt, a húszas éveimet én is Angliában töltöttem, ugyanazokban az években, amikor a film elkezdődött, és mint kiderült szinte ugyanannyi idős voltam, mint a két főszereplő, szóval a saját ifjúságom köszönt vissza, legalábbis szilánkokban, mintákban. Végül annyira magával ragadott a sorozat, hogy abba sem tudtam hagyni: a 12 részt néhány nap alatt daráltam le, és bevallom a mai napig hallgatom a film zenéjét a Spotify-on.

A film húsz évet ölel fel, minden epizód egy-egy évet mutat be, és mindegyik teli van ahhoz az évhez kötődő zenével, ismertebbekkel, kevésbé ismertekkel, de mind igen jól válogatott darab. Ezzel a sorozat készítői nem nyúltak mellé, bizony erős kapcsolódás a zene, minden szempontból, és hosszú ideig tartja és ébreszti fel újra a kapcsolatot a filmmel Soundtrack formájában, amiből egy vaskos adagot meg is kapunk.

Bevallom csak a sorozat végén derült ki számomra, hogy

ráadásul ugyanezzel a címmel, de az a film egészen másról szólt, mint a mostani sorozat. Ha valaki nem látta volna, abban Ann Hathaway beleszeret egyetemista társába, aki esküvőjén döbben rá, hogy ő is a lányt szereti. Ennyi a hollywoodi történet.

A Netflix sorozata angol feldolgozás, és az eredeti mű, melynek adaptációja mindkét változat, szintén angol, a 2009-es One Day David Nicolas regénye.

A Netflix sorozata, ez a végtelenül egyszerű történet, valódi társadalmi látlelet lett, valódi karakterekkel és életutakkal, valamint, bár nem olvastam még a regényt, de a végkifejlet is sokkal közelebb állhat az eredetihez, mindenesetre meghökkentőbb, mint a hollywoodi mese.

Lássuk a történetet: 1989 Július 15-én találkozik a két főszereplő, Emma és Dexter, és ezután minden évben ugyanezen a napon követhetjük nyomot a történetüket egy-egy részben, az utolsó két epizód kivételével, ahol gyorsabban haladnak az események.

A Emma és Dex különböző társadalmi osztályokból jönnek, és nagyon más helyzetük van már az egyetemen is. Emma indiai bevándorlók gyermeke, igazi bölcsész lány, míg Dex egy szépfiú, aki csak azért végzi el az egyetemet, mert a társadalmi helyzetében ez elvárt, de fogalma sincs, mit fog a diplomájával kezdeni, inkább csak a “bulik és csajok” mottó fényében kezd neki az élet hátralévő részének. Emmának, mint minden lánynak a kampuszon, tetszik Dexter, sőt titokban szerelmes is belé, de a fiú csak a diplomaosztón, azon a bulin veszi észre őt. Haza is viszi, de egy jó beszélgetésen kívül nem történik semmi. És éppen ez kelti fel Dexter kíváncsiságát, és tartja a kapcsolatot kettejük közt. Miközben pedig zajlik az élet, a zavaros 90-es évek, majd a rendezettebb 2000-es, felnőtté válásuk regénye, és ez a felnőtté válás nemcsak korban értendő. Szembe jön velük minden, ami egy bölcsebb felnőttkor felé dobálja, sodorja őket.

Két különböző karriert látunk, komoly hullámvölgyekkel, társadalmi háttérrel és rengeteg zenével, ami folyton belekeveri a saját akkori élményeinket is, és egyre inkább része leszünk a történéseknek mi nézők is.

Dexternek gyorsan felfelé ível az élete, sikeres műsorvezető lesz, és a hirtelen jött siker hozza mindazt, amit a félkész személyisége hagy neki: drogok, egyéjszakás kalandok, rossz döntések és gyors hanyatlás. Ugyanebben az időben Emma egyetlen álmot kerget, amit kanyargós úton, sok kitérővel, de végül elér.

A sorozat nagyon szépen mutatja be, hogy a két ember hogyan éli meg saját életét, és hogyan reagál a másikéra. Amikor egymásra figyelnek, vagy bizonyos élethelyzetekben, amikor nem tudnak még magukra sem figyelni, csak sodródnak. Tíz éven, tíz részen keresztül drukkolunk nekik, hogy most biztosan összejönnek végre, de mindennek ami jó, hosszú időre van szüksége. Akkor találnak egymásra, amikor meg tudják érteni és el tudják fogadni egymást. Közben pedig változik a személyiségük, az élet megedzi őket, de végig egymás mellett vannak, temperamentumuk, érdeklődésük és társadalmi különbségeik ellenére is valami kis szikra ott izzik közöttük és nem engedi őket elszakadni egymástól.

A történet többi szereplője is jól támogatja az eseményeket, Emma barátnője (Amber Grappy) végig megmarad mellette, sőt az ő életét is láthatjuk villanásokban. Természetes, emberközeli karaktert formál meg. Emma első férje egy nagyszerű színészi választás a filmben (Jonny Weldon), ahogyan sok mellékszereplő is hitelesen alakítja a rászabott karaktert.

Azt kell mondjam, hogy

bár a mellékszereplők karaktere nem túl bonyolult, a film a főhősökre fókuszál. Üdítő látni a szereplők változását, és azt hogy nem szépségideálokat, Hollywood-i hercegnőket látunk, hanem valódi embereket.

Az utolsó két rész eltér a sorozat egészétől, amikor már-már azt gondoljuk, itt a Happy End, egyszerre zuhanunk a megdöbbenés és kétségbeesés gödrébe megint. A sorozat nem ér véget azzal, hogy a pár egymásra talál, és Emma második álma ezzel teljesül, a történet valódi főhőse nem is ő, és ez csak a sorozat utolsó részben derül ki. A mondanivaló, és a tanulság itt bontakozik ki, itt érezzük azt, hogy bárcsak ne néztük volna meg idáig a filmet, mert túlságosan belekerültünk mi is. Amire épp együtt gondolkodnánk a két szerelmessel, nem tehetjük le a távirányítót megnyugodva, a film velünk marad még egy részben, és utána is sokáig. Erről gondoskodik a zene, és a történet befejezése is.

A sorozat a Netflixen magyar felirattal és szinkronnal is látható. 7,5/10 IMDB