Az Erős Pistás szaloncukortól a kétméteres műfenyőig mindent egy helyről

shutterstock 2225604503
2023.12.11. 00:11
A karácsonyról a fenyőillat, a bejgli íze és persze a sok ajándék juthat az eszünkbe. De vajon mennyi munkát jelent, hogy mindez valóban része lehessen az ünnepeknek? Mennyi időt és energiát teszünk abba, hogy minden tökéletes legyen szentestére? Cikkünkben ötleteket adunk ahhoz, hogy miképp lehet teljes és bőséges a karácsonyunk úgy, hogy sem idő, sem pénz tekintetében nem kell erőnket és lehetőségeinket meghaladó áldozatot hoznunk.

A karácsony a keresztény kultúrában az egyik legfontosabb ünnep, napjainkra azonban jelentősen átalakult. Bár a keresztény emberek számára még mindig a betlehemi születés áll az ünnep középpontjában, az időszak ma már inkább a szeretteinkkel együtt töltött időről szól. Manapság már nem ritka, hogy november végével megkezdjük a felkészülést ezekre a jeles napokra, és a következő rövid időszakban is valószínűleg ajándékokat kutatunk, lakást díszítünk majd, illetve tervezzük a menüt szentestére.

Az ünnepi készülődés ugyanakkor sok esetben kimerítő lehet.

„A karácsonyi stressz egyre általánosabb jelenség, korunk egyik népbetegségévé vált”

hívta fel a figyelmet a jelenségre már 10 évvel ezelőtt dr. Stauder Adrienne, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense. A szakember arra mutatott rá, hogy decemberben is érdemes lassítani, kirándulásokat vagy sétákat beiktatni a napirendünkbe, hogy ezek a napok ne folyamatosan a vásárlásról és tervezésről szóljanak. Ezen felül a karácsonyi költekezésénél roppant fontos átgondolni, hogy mi az, amire tényleg szükségünk van, és mi az, amit esetleg csak presztízskérdés miatt veszünk meg. Nincs ez másként napjainkban sem, sőt, egyre inkább felértékelődik az év végi lassítás és a minél stresszmentesebb karácsony gondolata.

Az ünnepek közeledtével valóban érdemes listát készíteni a szükséges dolgokról, és kerülni az impulzusvásárlást. Ha erre ügyelünk, akkor nyilván kevesebbet költünk, de a karácsonyi kiadásokat az is nagyban csökkenti, ha kihasználjuk a kedvezményeket, akciókat, hűségprogramokat. Érdemes olyan helyre menni vásárolni, ahol nemcsak kedvezményekben részesülünk, hanem mindent megkapunk egy helyen. Például valamelyik Tesco áruházba, hiszen az áruházláncnak hazánk 120 városában 197 üzlete van. Náluk minden megtalálható a pulykától kezdve a fényfüzéreken át a karácsonyi süteményekig. Ráadásul minden héten más-más típusú termékekre adnak kedvezményt, így tudatos tervezéssel sokat lehet spórolni. Az olcsóbban elérhető aktuális termékek mindig megtalálhatóak az akciós újságban, amely a hűségkártyával alacsonyabb áron beszerezhető árucikkeket is külön feltünteti.

Isler- és Erős Pista ízű szaloncukor is kapható, de még mindig a zselés a legnépszerűbb

A karácsony sokak fejében összekapcsolódik az édes ízekkel, a bejgli, a szaloncukor vagy a mézeskalács zamatával. A Tesco felkészült ezekre az igényekre is, több mint 5 millió darabos készlettel várja a vásárlókat. Lédig szaloncukorral együtt összesen 70 fajta ilyen díszédesség kapható, többek között mézeskalács fűszerezésű, islerízű, robbanó cukros, Erős Pistás, zserbós, körtezselés-muskotályos. A tapasztalatok szerint a vásárlók többsége azonban jobban szereti a hagyományos ízeket, általában a zselés és a Milka mogyorós szaloncukrok a legkelendőbbek.

Az ünnepi asztal dísze szerte a világon egy finom sütemény, de változó, hogy mi az a hagyományos édesség, amit ezekben a napokban fogyasztanak. A globalizáció révén szerencsére ma már könnyedén belekóstolhatunk más nemzetek tradicionális finomságaiba. Hazánkban bejglit sütünk decemberben, de egyre többen spórolnak időt és energiát azzal, hogy készen veszik a süteményt. A Tescóban a tradicionális mákos és diós mellett zserbós és gesztenyés változat is kapható.

A hagyományos olasz Panettone Milánóból származik, külföldön a kivándorló olaszok terjesztették el, és manapság Magyarországon is egyre többen fogyasztják a citrusos-aszalt gyümölcsös ízesítésű kalácsfélét, amely a Tescóban is megtalálható többféle ízben és kiszerelésben. Az alap csokis és aszalt gyümölcsös mellett natúr, valamint tiramisu és gianduia krémes ízű változat is kapható.

shutterstock 1188301414
Fotó: Shutterstock

A babka, más néven jeruzsálemi kalács eredetét hol a Közel-Kelethez, hol Lengyelországhoz kötik. A látványos fonatairól híres finomság szintén beszerezhető az áruházlánc üzleteiben. Az askenázi zsidó konyha remeke, a flódni szintén tálalásra készen vásárolható meg, de a mézeskalács-figurák (köztük az építhető házikó) és a habcsókok elkészítése sem vesz el időt a családtól, ha a Tescóban szerezzük be őket. A felsoroltakon kívül rétes, mandarinos fánk, tiramisu, karácsonyi teasüti, mákosguba- és aranygaluska-alap, valamint nutellás muffin is várja az áruházak polcain, hogy valakinek a karácsonyát még édesebbé tegye.

A lakás és vele együtt mi is öltözzünk ünnepi díszbe

A karácsonyi hangulat elválaszthatatlan részei a fényfüzér, az adventi koszorú és természetesen maga a karácsonyfa. Ez utóbbit a németektől vettük át, a legenda szerint Luther Márton állította az első karácsonyfát. Magyarországra Brunszvik Teréz hozta be a szokást, bár a hagyomány szerint a rossz szellemektől védő örökzöldek kultusza jóval régebbi időkbe nyúlik vissza Európában. A Tescóban számtalan fajta műfenyő kapható, a legnépszerűbb a fehér fenyő, de létezik kifejezetten kis és keskeny méretben is, a 210 centiméter magas változat pedig megszólalásig élethű. A díszítéséhez 45 fajta égősor és 39 fajta dekorációs világítás közül válogathatunk az áruházláncnál. Ezenkívül körülbelül 300 különféle karácsonyfadísz és 200 különböző szobai dekortermék, állódísz, famanók, retro szalmadíszek, gömbök, valamint angyalkák gondoskodnak arról, hogy lakásunk és kertünk is ünnepi hangulatot árasszon. Újdonság idén a DIY barkácsmodul, mellyel a vásárló saját maga állíthatja össze az adventi koszorúját, és további kifesthető, saját maga által összeszerelhető díszeket is talál. A karácsonyi atmoszféra megteremtését továbbá számtalan gyertya, illatosító pálca, ünnepi mintás tányér, párna és takaró segíti.

Ezeket a termékeket a Clubcard-tagok jelentős kedvezményekkel vásárolhatják meg. Számukra december 24-ig bármely karácsonyi függődíszre, műfenyőre, tálalási kellékre és világításra 40 százalék kedvezmény jár. A karácsonyi dekorkellékeket és szövet lakásdekor termékeket szintén 40 százalékkal olcsóbban tehetik a kosárba, de ugyanennyit spórolhatnak a csomagolópapírok vásárlásánál is, melyekre az előzőekhez hasonlóan 40 százalék kedvezményt vehetnek igénybe.

Nem csupán a lakást öltöztetjük ünnepi díszbe karácsonykor, hanem mi magunk is szeretjük megtisztelni az ünnepeket alkalmi ruhával vagy éppen mókás figurákat ábrázoló pulóverrel. A karácsonyi időszakban az F&F izgalmas és alkalomhoz illő darabokkal várja vásárlóit a Tesco áruházakban. A brit márka számos karácsonyi tematikájú pulcsit, illetve otthoni ünneplésre vagy céges partira való ruházatot kínál.

Ezek sok esetben jutányos áron szerezhetőek be, a Tescónál november 30-tól a hálóruházatokra és a papucsokra jár 25 százalék kedvezmény, a Clubcard-tulajdonosok pedig december 7-től 25 százalék kedvezményt kapnak minden ruházati termékre legalább 6000 forint összértékű vásárlás esetén, míg december 14-től minden Tesco áruházban január 3-ig tartó ruházati kiárusítás kezdődik.

Számtalan kedvezmény az ajándékokra is

A karácsony egyik fontos eleme az ajándékozás. Az ajándékok azonban nem akkor okoznak igazán nagy örömet, ha sok pénzt költünk rájuk, hanem akkor, ha személyre szabottak. Ezért is népszerűek a kézzel készített ajándékok, melyekhez megéri a Tesco dekorosztályán megvenni a kreatív munka hozzávalóit.

A legkisebbeknek szánt meglepetéseket is érdemes az áruházlánc valamelyik üzletében beszerezni. November 24-től ugyanis minden játékra van kedvezmény, ami akár a 30 százalékot is elérheti. A számtalan termék közül rendszerint az építőjátékok, a babák, a távirányítós autók és az X-shot a legnépszerűbbek.

A nagyobbaknak örömteli meglepetést tudnak okozni a különböző elektronikai cikkek. A Tescóban nemcsak vezeték nélküli fülhallgatókból és gaming kiegészítőkből találunk széles választékot, de hajnyírók, szakállvágók és hajszárítók is vannak a kínálatban, melyek hozzátartoznak az ünnepeket megelőző hetekben leggyakrabban vásárolt termékekhez. Szintén népszerűek a konyhai kisgépek, melyekből számos különböző modellt találunk az áruházlánc boltjainak polcain.

Mivel gyakran adunk könyvet ajándékba, a Tesco a vásárlók igényeihez igazodva idén is sokféle népszerű kiadvánnyal készült, és minden héten található könyvajánlat a heti akciós újságokban, illetve az ajándékkatalógusban. Az ilyenkor legkeresettebb témájú könyvek a szezonális gyermekkiadványok (mesekönyvek, kifestők, mese- és ifjúsági regények), a regények, a szakácskönyvek, az életmódkönyvek, valamint a bestseller újdonságok, köztük az idei év leginkább várt hazai megjelenése, Frei Tamás új könyve, valamint a nemrégiben megjelent Harry Potter Varázsalmanach.

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Dialogue Creatives készítette, a Tesco  megbízásából, nem az Index szerkesztősége. 
Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben, ha üzenne nekünk, ezen a címen elér minket.